Vers, az édeshez. Belehuppan csendjébe.

                                                   Belehuppan csendjébe.
                                                   Belehuppan csendjébe, éjszakája,
                                                   Beragyogja millió csillagja.
                                                   Beragyog az enyém is engemet.
                                                   A sok millióból, választottam egyet.

                                                   Így az éjszakája ha ezüstözi egét,
                                                   A csillagom is szórja a fényét.
                                                   Aztán már ha érhet az engemet,
                                                   Fénye csillogásba, vigye az estemet.

                                                   E csillagnak vágyom ragyogását,
                                                   Súghassa fülembe vallomását.
                                                   Érinthessen mindég az engemet,
                                                   Akarom, lássam a csillogó szemeket.

                                                   Ez a vágyam csupán csak nekem,
                                                   Boldogság legyen ha érintem.
                                                   Tőrje azt a gátat a szeretet,
                                                   A boldogság, azután én velem lehet.

                                                   Abból meg ha van kicsi is sokat ér,
                                                   Ha szívből teszik az emberér.
                                                   Hullámába viszi, a szívet borzolja,
                                                   El érzéseket érhet, neki így a dagálya.

                                                   Ott minden napnak káprázata lehet,
                                                   Ha fénye a csillagomnak érhet.
                                                   Bódító éjszakák vágylak én titeket,
                                                   Csillag fénye vigye, rivaldába az estet.
                                                   Szerző: FM.

Vers. Él a múlt.

                                         Él a múlt.
                                         Él a múlt, mert azt temetni nem lehet,
                                         Történése sohasem nem veszhet.
                                         Úgy marad az érintetlenül,
                                         Az időben ottan, kisérthet az rendületlenül.

                                         Emberének idejében mozgásába van,
                                         Érintéseinek a káprázatában.
                                         Vagy éppen nem, erről szól az élet,
                                         Nem láttad te tegnap, máma megérinthet.

                                         Ottan azután már zárhatod szívedbe,
                                         Megöröklöd őt is emlékednek.
                                         A rosszat, a szépet a rengeteg képet,
                                         Akárhogyan is volt, az vissza kérdezhet.

                                         Ó de sok a kérdés, ami választ akar,
                                         Az ember ettől néha fejet vakar.
                                         Ezt elkerülni mégsem nem tudja,
                                         Örökösen érinthet az öröme, vagy búja.

                                         Minden érintés, bele megyen tettbe,
                                         Nagyban, vagy egészen picikébe.
                                         Rajtunk függ, hogy van szervírozva,
                                         Szépet is éltethet, ha azzal van bevonva.

                                         Mert a múlt mindég él, örök élettű az,
                                         Képeiben lehet benne ez, vagy amaz.
                                         Lehet tüske ami sebet szúrhat,
                                         Jöhet olyan része is, mi tavaszt áraszthat.
                                         Szerző: FM.

Vers, az angyalhoz. Szeretnék én.

                                          Szeretnék én.
                                          Szeretnék én, orcádra csókot vinni,
                                          Mesés estéidben teveled ott lenni.
                                          Fürdő vizedbe, szórni rózsaszirmot,
                                          Gyertyákra csiholni kádszélén a lángot.

                                          Egy virág szálért, tenném mind eztet,
                                          Érzése jó ha embere kényeztethet.
                                          Mert úgy lehet, szeretve lenni,
                                          Ha az életet angyallal, lehet érintetni.

                                          Hogyha meg már, szeretet érinthet,
                                          Gyönyörűség érinthessen estet.
                                          Érintsem meg, a virágok királynőjét,
                                          Liliomszálban virágját, neki hófehérjét.

                                          Ha az így lehet, az meséjébe vihet,
                                          Nem akarok fokozni képletet.
                                          Aztán már az andalító zene,
                                          Éjének kábulatában, le érzéseket fedne.

                                          Ottan benne éjbe, tűzbe meg pilledni,
                                          Reggelében, kebleden pihenni,
                                          Ébredve az érzelem tengerében,
                                          Bíbor színeivel, az új napjába vihessen.

                                          Lehessek benne abba virágszállal,
                                          Egy gyönyörű fehér liliommal.
                                          Ha majd érinthetem az estéket,
                                          Az illattal vidd kábulatba, ottan éjeimet.
                                          Szerző: FM.

Vers. Átérezve a szót.

                                            Átérezve a szót.
                                            Átérezve a szót, faggatom magamat,
                                            Latolva bogozom ki azokat.
                                            Azt ami fogva tart,
                                            Most úgy ért el, az lelkembe belemart.

                                            Megérintett farkasként csaholtan,
                                            Szállt a szó felém gúnyosan.
                                            Csak nyeltem, a szavam elakadt,
                                            Aztán a hangszalag, rezdületlen maradt.

                                            Mér farkasa az ember, a  másikának,
                                            Azok a fogak mért is vicsorognak.
                                            Mért kell azoknak tépni sebeket,
                                            Oktalanul felszakítva, másokon szíveket.

                                            Farkasa egymást sose nem bántja,
                                            Megdorgálná érte a falkája.
                                            Habár az ember is társas lény,
                                            Mégis mattba mehet, körülötte a fény.

                                            Sötétbe borultan, már támad azután,
                                            A borotva éle érződik szaván.
                                            Úgy vág mint agyara az ordasnak,
                                            Ott szóban, van benne helye mocsoknak.

                                            Ordasa az ember, farkasa az énének,
                                            Ha tudna parancsolni létének.
                                            Talán az élet is éltetőbb lehetne,
                                            Mint a farkas ő is  benne, falkába lehetne.

                                            Ha meg úgy lenne, a lehetőségért,
                                            Küzdene egymásért.
                                            Ha belőle mégis kitörne ösztöne,
                                            Neki ottan a baja, a többivel meggyűlne.
                                            Szerző: FM.

Vers, az édeshez. Mondja az énem.

                                          Mondja az énem.
                                          Mondja az énem, magadra vigyázzál,
                                          Vigyázzál a tűzzel sose játsszál.
                                          De a szív vissza szól,
                                          Nyugodtan játsszál érezhesd magad jól.

                                          Harcba vagyok mindég az akarattal,
                                          Örökös ez vívódok magammal.
                                          A szív kerül ki győztesen kérdez,
                                          Az isten a tudója, miért is van mindez.

                                          Akarom a tűzet perzseljen az engem,
                                          Az, az asszony lehessen a fényem.
                                          Ha a tüze lobban lefed vele engemet,
                                          Lángba borítja az, nekem is a szívemet.

                                          Játékába megy bele így az élet,
                                          Kettőződik benne a szeretet.
                                          Oda vissza szól az,
                                          Csodás érzés, hisz érintő fény halmaz.

                                          Csak fényt akarok vezéreljen engem,
                                          Árnyék ne érhesse soha az életem.
                                          Mert ha fény fogy, olyan zord minden,
                                          Nem találom magam, köd ül a szívemen.

                                          Hadakozok mindég, az énem beleszól,
                                          A szívem az ésszel öröké harcol.
                                          A szív győztesen kerül ki ebből,
                                          Tűzbe borul aztán, így kaphatok fényből.

                                          Megérint az édes játszanak a fények,
                                          A szeretetnek húrjain pengenek.
                                          Olyan mesés neki a dallama,
                                          Életet fed hangja, marad rajta a dilemma.
                                          Szerző: FM.

Vers. Nem a múló idő.

                                         Nem múló idő.
                                         Nem múló idő, kór fedi a korom,
                                         Bele reccsen nekem a porcom.
                                         Kopottak a csontok is talán,
                                         Mért kell az embernek osztozni nyavalyán.

                                         Lefed életeket, itt lehet velünk,
                                         Mi közbe tőle szenvedünk.
                                         Cipelgessük visszük utunkon,
                                         Helye van ő neki, rajta az úti pakkunkon.

                                         Az életünk talán másabb lehetne,
                                         Ha e nyűgje nem kerülgetne.
                                         Az ember diadal ittasan,
                                         Semmitől se tartva, mehetne lankadatlan.

                                         Mert menni, menni kell haladni,
                                         Ott lenni, az úton maradni.
                                         Húzni, húzni az evezőt,
                                         Az árral szemben, bele vinni újra az erőt,

                                         Mennyit ki kell bírni, dübörög a szív,
                                         Közbe embere mindég harcot vív.
                                         Megvívja a sorssal, az életével,
                                         E nélkül a napja, az sohasem telhet el.

                                         Nem az idő a baj, múlik az lassan,
                                         A kórokozó lehetne mi csappan.
                                         Nyűgje életünknek, rajta nem kéne,
                                         Élhetne embere, ha tőle nem szenvedne.
                                         Szerző: FM.

Vers, az édeshez. Derű fedi egem.

                                         Derű fedi egemet.
                                         Derű fedi egemet, nincs szivárvány,
                                         Nem éri fény rajta a talány.
                                         Így meg, maga alá gyűr,
                                         Életemen nyomása, a csillagtalan űr.

                                         Ha mindég ragyogna az a csillag,
                                         Szívemben nem lehetne parlag.
                                         Bele szeretetbe burjánozna,
                                         Ha érhetném őt, minden róla szólna.

                                         Arra kérem én csupán Istenemet,
                                         Ragyogtathasson az tégedet.
                                         Lehessek ott a fényedbe,
                                         Ne estébe álmomban, a nappali égbe.

                                         Legyél benne nappalomban itten,
                                         Mosolyodat akarom édesen.
                                         Mert ha látom neked derűdet,
                                         A vigaszom vagy, ápolod lelkemet.

                                         Így lehetne szép, a fránya életem,
                                         Ha fényeidet rivaldába érzem.
                                         Tündököljél benne a napokban,
                                         Gyönyörködhessek, egy angyalban.

                                         Ne lehessen rajta derűje egemen,
                                         Szivárvány legyen szívemben.
                                         Ragyoghassa az nekem a lényem,
                                         Éltesed Istenem, mellettem édesem.
                                         Szerző: FM.

Vers. Derbin vagyok.

                                          A derbin vagyok.
                                          A derbin vagyok, a lovon van a tét,
                                          Innentől tőle függhet már a lét.
                                          Rátettem a pejkóra a hatosra,
                                          De nem volt most lépte, olyan szapora.

                                          Nem érhetett mostan ő be elsőnek,
                                          Inthettem a búcsút pénzemnek.
                                          Hiába tettem rá a szerencsére,
                                          Szegény lettem mint a templom egere.

                                          Elgurultak azok a fránya forintosok,
                                          Körbe vehetett engemet az átok.
                                          Kiürült nekem ottan a zsebem,
                                          Nem volt centem abba már énnekem.

                                          Toll nélküli, veréb voltam kopaszon,
                                          Nem jöhetett a napomba a haszon.
                                          A számlám rám taron kacsintott,
                                          Mert, hogy ott a szerencsém lerántott.

                                          Mehetek a bankhoz pénzt kunyerálni,
                                          Anélkül meg nem lehet megélni.
                                          Vihetem magammal a kezeseket,
                                          Másképpen nem guberálnak ezreseket.

                                          Hely ha a szerencse mellém szegül,
                                          A prímás aztán nekem hegedül.
                                          Belehúzom a vonóba a tíz ezrest,
                                          Ha a ló, versenyt nyerni nem lesz rest.
                                          Szerző: FM.

Vers, egy angyalhoz. Nem már.

                                         Nem már.
                                         Nem már, a holdfényt nem akarom,
                                         Ezüstje hiába festi alkonyom.
                                         Köröttem sötétje honol,
                                         Álmomban benne, fájdalom tombol.

                                         Ott vagy velem, gyötrő éjszakán,
                                         Futok benne az álmom után.
                                         Érinthetnél kedves olyan édesen,
                                         Számomra a léted mi elérhetetlen.

                                         Hajszol a vágy, nem ér életem,
                                         Közbe szól a reggelem.
                                         Megérint a bíbor színű hajnal,
                                         Elvitet tégedet a múló éjszakákkal.

                                         Az a nap már megint oda van,
                                         Nélküled az oly irgalmatlan.
                                         Szedegeti a vágy a képzetem,
                                         Kérdését én magamnak szegezem.

                                         Ettől meg, gyötrőn szenvedek,
                                         Súg az agy a szívnek.
                                         Hajthatatlan, háborog a lelkem,
                                         Hullámaiba felcsap, kell ez énekem.

                                         Ha nem érhetlek, az álom minek,
                                         Mi értelme van az ezüstös éjnek.
                                         Ha az álom örökön kísért,
                                         Egy éjszakába foszló, édes angyalért.
                                         Szerző: FM.