Céltalan életnek, de keserű az íze,
Kiég abba a szívnek tüze.
Elringassa, altassa az vágyát,
Búbánatának veti így el magját.
Ránk telepedve ő nem pisszen,
Tud uralkodni a múló életen.
Lehúzhassa neki az értelmét,
Köd fedi az embernek a szemét.
Hagyja csak azt a vágyat ébren,
Vele az ember révbe érhessen.
Gerjeszthesse fel az akaratát,
Pörgethesse fejben a gondolatát.
Szitálja, értelmét az éltethessen,
Csüggedni attól ne lehessen.
Mert ha vágyunk éled bennünk,
Céltalan nem lehet az életünk.
Aztán az akarat az tettre késztet,
Értelme szívbe lángot éltethet.
Így lehet csak szép az életünk,
Ha teszünk, akkor már szeretünk.
Dolgunkat addig még csináljuk,
Szíveinket közbe mi kitárjuk.
De sokszor észre sem vesszük,
Munkánkat, mi másért is tesszük.
Szerző: FM.