Vers. Mit érne az élet.

                                          Mit érne az élet.
                                          Mit érne az élet, hisz oly sivár lenne,
                                          Mint ege a nap nélkül.
                                          Ha szeretet nem lehetne benne,
                                          Fagya dermesztene, mi jégbe szenderül.

                                          Istennek hála, mert sorsunk akarja,
                                          Parazsa a szívbe, ki ne aludjon.
                                          Lángolva a tűz, mindég átjárja,
                                          Életünkbe legyen, mindég sugározzon.

                                          Másokat úgy érjen, derűbe vigyen,
                                          Az élet erről szóljon.
.                                         Az a mosoly arcunkon ott legyen,
                                          Bánat ne lehessen, soha boldogságon.

                                          Miért is ne lehetne, hisz rajtunk múlik,
                                          Szavakba kell vinni.
                                          Úgy ahogyan azt illik,
                                          Gesztussal esetleg, ki pírt is lehet csalni.

                                          Az élet így könnyebb, elviselhetőbb,
                                          Ha nem lehúzó a lélek.
                                          De ez sajnos egyre több,
                                          A lelkek közömbösségei, ide vezetnek.

                                          Dermedésébe megy, oly nap nélküli,
                                          Fedheti fájdalmát, fagyosan dere.
                                          Nem kéne, hisz a lelket felőrli,
                                          Áradó legyél szeretet, hassál a lélekre.
                                          Szerző: FM.

Vers, kedvesemhez. Éltettek a képzetek.

                                         Éltettek a képzetek.
                                         Éltettek a képzetek, kerestelek tégedet,
                                         Álmodtalak, megleltelek.
                                         Érintettél mert ottan voltál,
                                         Szívemhez szóltál, így tüzet lángoltattál.

                                         Az állom valóság, hiszen érintesz,
                                         Bennem reményeket éltetsz.
                                         Rád találtam egy rózsaszálként,
                                         Szárnyra keltél, de maradtál angyalként.

                                         Az életembe vagy, mert hát jöttél,
                                         A sorsunk régen rólunk regél.
                                         Formázgassa az életünket,
                                         Édes vagy te, lefedsz érintő a szeretet.

                                         Az életem, így már nem is nehéz,
                                         Mert érinthet egy angyali kéz.
                                         Eltud az a szív lágyulni,
                                         Mert vagy, csak érted tud az dobogni.

                                         Bizsergetők, mesések az érintések,
                                         Bele a vágyódásba visznek.
                                         Az embert még közelebb hozzák,
                                         Együtt már, a végzet útján utaztassák.

                                         Kerestelek virág voltál, rád találtam,
                                         Életünket megálmodtam.
                                         Egy angyalról az érintésről,
                                         A nőről vele, a sírig tartó szeretetről.
                                         Szerző: FM.

Vers. Éljük az életünket.

                                         Éljük az életünket.
                                         Éljük az életünket, a múlót az telik,
                                         Benne a vágyainkba tülekszik.
                                         Éltető az, érintésről szól,
                                         Birtoklásról, de mégis toleranciáról.

                                         Az érzésről mi a vágyat gerjeszti,
                                         Bele érintésébe viheti.
                                         Ragaszkodás ez egymáshoz,
                                         Játéka a léleknek, emberi közel hoz.

                                         Betölti napját, szeretetet gerjesztve,
                                         Azt a másikat mégis tisztelve.
                                         Átviszi az érintéseket,
                                         Azután így már, szíveket rengethet.

                                         Igaz ez emberre, igaz az állatra,
                                         Szert tenni, így lehet barátra.
                                         Hiszen a lelkeink kötődnek,
                                         Ha akarjuk, minket körbe vesznek.

                                         Magánya az embernek oldódhat,
                                         Boldogsága másokra is hathat.
                                         A világ meg ettől szebb lehet,
                                         Tengernyi a lélek, ki egymásért élhet.

                                         Teljen életünk, szabadon érintve,
                                         De toleranciát benne éltetve.
                                         Egymásért, a lelkekért mindég,
                                         Ragyogást tükrözzön, felettünk az ég.
                                         Szerző: FM.

Vers. Felhők úsztak.

                                         Felhők úsztak.
                                         Felhők úsztak, tornyosultak, borulgatott,
                                         Az idő így szomorkodott.
                                         Majd nyílt egének csatornája,
                                         Mert hullhatott áldása, cseppjébe csordult alája.

                                         Áldását az ég hullatta, vitte bele buborékba,
                                         Belement az morgásába.
                                         Tüzet csiholt, azt szikráztatta,
                                         Felhők között csapkodva, vele táját megszórta.

                                         Úgy ért alatta voltam, így hát én is áztam,
                                         Ott eresz alá nem állhattam.
                                         Csicsogtam itt, ott, azám,
                                         Eláztam rendesen, csurom vizes lett a gúnyám.

                                         Azután lazításba vitte, ki tombolta magát,
                                         Ritkábban hallatta hangját.
                                         Morajlását visszább fogta,
                                         Könnyeit is lassította, a tüzét sem szikráztatta.

                                         Feltörte a nap a felhőt, már sugarait eregette,
                                         A cseppeket, ahogy megtörte.
                                         Szivárványként vetítette, vitte a felhőre,
                                         Az ég és föld között, színével leért az a földre.

                                         Lassan előbújt a nap is, szórva a meleget,
                                         Meg szárított, így engemet.
                                         Az idő borúját vesztette, már örvendeztette,
                                         Mosolyába vitte napját, hisz táját megöntözte.
                                         Szerző: FM.

Vers, a kedveshez. Bár érinthetném.

                                                     Bár érinthetném.
                                                     Bár érinthetném azt a rózsa szálat,
                                                     Miatta züllöm át az éjszakákat.
                                                     Erre teszem fel csupán az életem,
                                                     Benne jelenében emlékét temetem.

                                                     Vodkába ölném én bele bánatom,
                                                     Akarom ezt, magam kábítóm.
                                                     Szabadulni mégse nem tudok,
                                                     Visz a képzelet, így veled vagyok.

                                                     Ürül a pohár, azt újra töltetem,
                                                     Az őrjítő emléket éltetem.
                                                     Kép lebeg előttem a tied,
                                                     Érintő kábulat, most mindent lefed.

                                                     Szedegeti szét, fájjon az életem,
                                                     Érzem magam élve temetem.
                                                     Mámorába ott van a halál,
                                                     Lebeg benne most, az a rózsa száll.

                                                     Szívet tépdelhet ez nálam ezután,
                                                     Tova lépni bár tudnák bánatán.
                                                     Cserélgetem a poharakat,
                                                     Csak láthassam, érintően árnyadat.

                                                     Így telnek el nekem a napjaim,
                                                     Ital fedi le a vágyaim.
                                                     Képzeletbe éltetve tégedet,
                                                     Az angyalt, ki velem csak így lehet.
                                                     Szerző: FM.

Vers. Állok a hídon.

                                          Állok a hídon.
                                          Állok a hídon nézem a folyamot,
                                          A csendben vonulót.
                                          Sodrásába megyen kavarog,
                                          Érintve a hídlábát örvénylik, forog.

                                          Utána majd megy tova halad,
                                          Neki vize forgásba marad.
                                          Tűnődök, hisz ez maga az élet,
                                          Szeszélyében benne lehet végzet.

                                          Mostan csendesen folydogál,
                                          Tengeréhez oda így talál.
                                          Örökös fonodásába megyen,
                                          Kötődése a folyamnak, tengeren.

                                          Kötődünk mi is örökön, érintve,
                                          Sodródásába víve.
                                          Bele azt szenvedélyesen,
                                          Megtéve mindent, éltetve legyen.

                                          Erről szólhat csupán az életünk,
                                          Még tart mindég érinthetünk.
                                          Szívet dobogtató érzés ez,
                                          Kötödése embernek, emberhez.

                                          A sors keze rajta, az gardírozza,
                                          Kellünk mi, hogy azt vigyázza.
                                          Ugyanúgy állapot, mint minden,
                                          Így lehet a lélek, mindég érintően.

                                          Mint a vízen a mostan levonulón,
                                          Az életen ott vagyon.
                                          De ha nyugszik a végzet,
                                          Napjaiban ő, szép jelent éltethet.
                                          Szerző: FM.

Vers. Zene szól mellettem.

                                         Zene szól mellettem.
                                         Zene szól mellettem andalítóan,
                                         Egy feldoppingolt világban.
                                         Kissé nyugtat is talán,
                                         Túl teszem magamat világomnak baján.

                                         Mert akad zúdul mint az áradat,
                                         Csináljuk mi az gátat szaggat.
                                         Ó te édes élet, megy a taposás,
                                         Nincsen ebbe benne, régen már áldás.

                                         Harácsolás lett a pénz mozgatója,
                                         Kiírnak tendert, aki nyeri, kapja.
                                         Annyi baj van csupán ezen,
                                         Fonodásába megyen az, ha fékezetlen.

                                         Aztán meg ott van az acsarkodás,
                                         Kit miért is ért gazdagodás.
                                         Nekik ilyen az igazság érzetük,
                                         Szentjeimnek maguk felé hajlik a kezük.

                                         Baj ezzel annyi, a pénzt halmozzák,
                                         Még a bért morzsába számolják.
                                         Sok embernek abból sem nem jut,
                                         Világára viszont, így terhelik rá a bút.

                                         Lehetne másként is ez, élhetőbben,
                                         Dolgozni ne lehessen szégyen.
                                         Nem a munkába rejlik az benne,
                                         Megfizetve azt, az élet is szebb lenne.

                                         Zene szól mellettem hangolódók,
                                         Világomnak zajától szabadulok.
                                         Attól, amit ránk zúdítanak,
                                         Teszik lélektelenül, az új gazdag urak.
                                         Szerző: FM.

Vers a kedveshez. A feleségem tizenhat éves korában, istenem ez sem most volt.

                                              Vágyam visz édes.
                                              Vágyam visz édes, az áhítót kép,
                                              Távolodik messzeséget tép.
                                              Bizsergető érzéssel lefed,
                                              Hisz szívembe váj, ha megérinthet éned.

                                              Angyal vagy édes az életem nekem,
                                              Jelent érintesz, múltamba viszem.
                                              Marad a kép, ami vágyat gerjeszthet,
                                              Akaratot éleszt, így szeretném az életet.

                                              Érzése ez, már csak rólunk szólhat,
                                              Hiszen benne van a kábulat.
                                              Múló életünknek szédülete fed,
                                              Ha elragad a hulláma, tengerem lelked.

                                              Akarom veled te lehessél a remény,
                                              Érints engem, ó te tünemény.
                                              Mert ha így van szívet rengethet,
                                              Ha kiteljesedve ér, életemen deríthet.

                                              Visz a vágyam édes, így érint téged,
                                              Érintsem türkizét, akarom eged.
                                              Átölelve lenni, a szemedet vallatni,
                                              Hiszen így lehet csak, a vágyat altatni.

                                              Nyugvásába vinni, csak te tudhatod,
                                              Neked van a szívhez kulcsod.
                                              Nyitogasd a zárat, benne lehessél,
                                              Szabadon érintsél, de azért ott legyél.
                                              Szerző: FM.




.

Vers. Legyünk büszkék.

                                           Legyünk büszkék.
                                           Legyünk büszkék, mindég magyarságunkra,
                                           Ha balsors jellemző is múló korszakokra.
                                           Bele vitték abba, utóbb az érdeket,
                                           Amivel szedegették széjjel, e kicsike nemzetet.

                                           Meg fúrták, faragták neki határ vonalát,
                                           Így bomlasztották a kultúráját.
                                           Aki kiállót érte árulónak titulálták,
                                           Holott árulok azok voltak, akik őket kiiktatták.

                                           Voltak korszakok, hol nagy nevek tűntek,
                                           Abba a világba Petőfik nem fértek.
                                           Kisérthetett, ottan az a történet,
                                           Népharagtól, tengeráradatként érhet rettenet.

                                           Mekkora butaság, olyan neveket törölni,
                                           Ami hazát akart formázni.
                                           Ők hősök voltak vérüket, nevüket adták,
                                           Világukban elismerték, maradtak legendák.

                                           Mennyi árulás, a nemzet maradhatott mégis,
                                           Gondold át ember, érdeked neked is.
                                           Éltesd magyarságod cselekedettel,
                                           Még hazád van neked, te is csak addig leszel.

                                           Ugyan kinek érdeke az, kultúrád lehessen,
                                           Érezd át, mi várna rád, idegen vizeken.
                                           Akarjad élhessen szeretet, szeresd e hazát,
                                           Állj ki érte tettel, szavaiddal, ne engedd halálát.
                                           Szerző: FM.

Vers, a kedveshez. Azúrja szikrázik.

                                        Azúrja szikrázik.
                                        Azúrja szikrázik, lángol most az ég,
                                        Szellő  játszik megérint a lég.
                                        Simítón ér, mégis fájó énnekem,
                                        Tekintetem réved, hiszen énedet keresem.

                                         Lehet, tégedet már el sohasem érlek,
                                         Fájó nappalok, gyötrök az éjjelek.
                                         Hol van az álom, nem érint az már,
                                         Pirkadó hajnalán úgy ér, ottan a dere vár.

                                         Oly messze vagy édes, bár érhetnélek,
                                         Nem tudok parancsolni a szívemnek.
                                         Dermed, érzem én, de az csak szeret,
                                         Vágyat éleszt benne, tűz olvasztja a jeget.

                                         Szenvedésbe viszi, így bele az életem,
                                         Fájdalma az, emésztget engem.
                                         Érzést gerjeszt így is lehet szeretni,
                                         Úgy játsszál, a szívnek ne keljen fagyni.

                                         Ó édes szeretnélek érinteni, hajt az elán,
                                         Fagyot olvasztanák szívek parazsán.
                                         Érzésével telt lenne a nappalom,
                                         Nem gyötörne éjjele, ha veled  álmodom.

                                         Vágyom éjét ezüstje, ha benne szikrázik,
                                         Ha érzem azt, szíved parazsa izzik.
                                         Hely, amikor benne úgy érhetlek el,
                                         Te vagy a fény utaztatsz, magaddal viszel.
                                         Szerző: FM.

Vers. Volt mikor.

                                          Volt mikor.
                                          Volt mikor görcsösen vettem az életem,
                                          Azt nem szabad már csak élvezem.
                                          Dehogy rendült, a hitem maradott,
                                          Hiszen úgy telik az, napja mind áldott.

                                          Áldottak benne ott van az érintés,
                                          Szereteté ami nem kétkedés.
                                          Érintőn jövő, hisz egy angyalé,
                                          Éltető nappalé, álmába vivő az éjjelé.

                                          Bársonyos hajnalé, éledő édessel,
                                          Múltjába vivő emlékkel.
                                          Nem, már nem görcsölök régen,
                                          Vágyam a nappal, a csillagok az égen.

                                          Vágyam vagytok ti is, érintő barátok,
                                          Átjövő szavak, visznek hozzátok.
                                          Érzéssel teltek, melyek felemelnek,
                                          Így lehettek ti is, részei az életemnek.

                                          Már nem érdekel, régen csak a lét,
                                          Mindég érje az éj, hozza reggelét.
                                          Vágyom az arcokat úgy maradjanak,
                                          Érintőn, tegnapjukba ahogy ragyogtak.

                                          Ennyi lenne, azért hite legyen benne,
                                          Hej ha káprázata mindég lehetne.
                                          Sugallatba menne mi érint lelkeket,
                                          Éltes vágyat Istenem, vele érintéseket.
                                          Szerző: FM.

Vers, kedvesemhez. Érint a reggelem.

                                         Érint a reggelem.
                                         Érint a reggelem pirkadatba ment,
                                         Rá éj ezüstjére, bíborából kent.
                                         Így érintett fénye engemet,
                                         Éledek, angyalka képébe látlak tégedet.

                                         Megint egy új reggel, egy új nap veled,
                                         Be nem tudok telni csábos a szemed.
                                         Nézem én az élettel telteket,
                                         Elragadó, ez mindég lenyűgöz engemet.

                                         Érezhesselek, hozzád értetem a kezem,
                                         Gerjed a szív tüze, érinti testem.
                                         Édes asszony, most ez fedi egemet,
                                         Káprázata, magasába röppent engemet.

                                         Mert így érint, a hajnal visz meséjébe,
                                         Így lehetek lelkednek a kegyébe.
                                         Még az idő is áll egy picikét,
                                         Herdálja ránk percét, most egy kicsikét.

                                         Bíborba menő hajnal, ezt én akarom,
                                         Fényezhessed napjaimat angyalom.
                                         Legyél benne te kísértsél ottan,
                                         Ó ha vagy nekem, úgy lehet az áldottan.

                                         Bíboros hajnalon, te életem legyél,
                                         Drága lelkeddel mindég érintsél.
                                         Úgy érjen az este, tündököljél édes,
                                         Pihenhessek meg úgy, a csillagom lehess.
                                         Szerző: FM.