Vers, egy rózsaszálhoz. Hely ha még egyszer.

                                            Hely ha még egyszer.
                                            Hely ha még egyszer, ökröket hajthatnék,
                                            Velük én ekevasat fényeztetnék.
                                            Átforgatnám vele azt  földet,
                                            Elfogasolnám simára, azután már a rögöket.

                                            Készítenék ottan én virágágyasokat,
                                            Művelném a földet a porhanyósat.
                                            Abba a szívem is bele tenném,
                                            Boldogságot vetnék, rózsámat meglepném.

                                            Kertembe csak rózsát telepítenék,
                                            Amit rózsámnak, aztán küldenék.
                                            Csokorba raknám bele azokat,
                                            Minden bokrétámban, pont százegy szálat.

                                            Raknák abba bele én, minden színből,
                                            Tennék a sárgából, meg a vörösből.
                                            Közé raknám neki a lilákat,
                                            Csokromból rózsaszirom, fedje rózsámat.

                                            Az a rózsa illat mindég vegye körbe,
                                            Tehessem a szirmokat fürdőjébe.
                                            Hiszen egy rózsaszálat ez megillet,
                                            Emelkedhessen ki szirmoknak, színei felett.

                                            Mert hát tünemény ő is a rózsák között,
                                            Lénye érint engem, szívbe költözött.
                                            Egy rózsaszálként öröké fog élni,
                                            Mert élet ő is, szeretném őt ragyogva látni.
                                            Szerző: FM.

Vers, kedvesemhez. Mert ez csak is.

                                            Mert ez csak is.
                                            Mert ez csak is úgy lehetett,
                                            Az, eset megeshetett.
                                            Hiszen te is ottan voltál,
                                            Az egemen fent ragyoghattál.

                                            Te ottan lehettél csillagként,
                                            Így érintettél meg fényként.
                                            Érintésed az elbűvölt,
                                            Szerelmed, mi mindég feltölt.

                                            Ott vagy te a napjainkban,
                                            Az éledő hajnalokban.
                                            Érzésekkel traktálgatsz,
                                            A szívemre rá így hathatsz.

                                            Akarom ezt, csak csináljad,
                                            Hozzá hajnalt ami pirkad.
                                            Vidd ragyogásába napomat,
                                            Oda hozzad bele mosolyodat.

                                            Hagyjad azt, bálványozzalak,
                                            Csak neked hódolhassak.
                                            Nevedet ki úgy ejthessem,
                                            Bele imádságomba vihessem.

                                            Szerelmed a végzetem lett,
                                            Tölthesse be az életet.
                                            Lelkemen áradat legyen,
                                            Az, tördeljen gátat szívemen.
                                            Szerző: FM.

Vers, a kedveshez. Estéim most.

                                          Estéim most.
                                          Estéim most kedve szegettek,
                                          Reggelek emésztenek.
                                          Fájó az ébredés,
                                          Nincsen abba benne semmi lüktetés.

                                          Hiába hozza meg a hajnalát,
                                          Nem teszi bele bíborát.
                                          Lefedi a fényt, most a borúja,
                                          Nem jön át a hang, nem peng a húrja.

                                          Napjába vannak, vágyaim az álmok,
                                          Suttogó szavadra vágyok.
                                          Ettől most szenvedek,
                                          Nem érhetlek el, a semmibe révedek.

                                          Lefed mindent, ó az a messzeség,
                                          Erejét veszi a dermedtség.
                                          Bele olvadok érzem,
                                          Mert te mostan, hiányzol kedvesem.

                                          Nem jön át, nem ér el az érintés,
                                          Ez nekem küszködés.
                                          Szedegeti széjjel az énemet,
                                          Hiába várom én szavad, a kedveset.

                                          Édesem, én vágyom az érintésed,
                                          Reggelemet bíborába vigyed.
                                          Penghessenek ki azok a húrok,
                                          Legyen szerelmed, életemen burok.
                                          Szerző: FM.

Vers, Rönkön ülök.

                                           Rönkön ülök.
                                           Rönkön ülök, most a csendben,
                                           Erdőben, fáknak sűrűjében.
                                           Azt vallatom, susogva beszél,
                                           Természetről mesél, magáról regél.

                                           Látvány ez, még ő hallassa neszét,
                                           Madár zengi bele énekét.
                                           Azután már a csend honol itten,
                                           Mindent lefed az árny, oly fénytelen.

                                           Szeretem az erdőnek homályát,
                                           Hűvösbe viszi a táját.
                                           Fény nem jön át, csak törten,
                                           Így lehetek mostan, naptól védetten.

                                           Oly friss a lege, párával dúsított,
                                           Szellő játszik itt, ott.
                                           Borzolva a leveleit a fáknak,
                                           Érzése kellemes neki a simításának.

                                           Lágyan csiklandva, éri a bőrömet,
                                           Érezni leheletét a hűvöset.
                                           Elhaladva most arrább kavar,
                                           Ahogy lombot érint, levélbe csavar.

                                           Hűsölök ülök a rönkön, merengek,
                                           A fák az életről mesélnek.
                                           Magasba felnyúló lombjaik,
                                           Vastag törzsük, a múltról árulkodik.
                                           Szerző: FM.

Vers a kedveshez. Úszva utaznak.

                                         Úszva utaznak.
                                         Úszva utaznak, az égen a fellegek,
                                         Kisértenek én is útra kelek.
                                         Képzeletembe zuhanok,
                                         A zúgó szélbe bele kapaszkodok.

                                         Ő lesz nekem a száguldó paripám,
                                         Hozzád visz az, édes babám.
                                         Egy kicsit lehessek veled,
                                         Vágyam ez, érezni érintően kezed.

                                        Ottan teveled lenni egy kicsikét,
                                        Érezed szívemnek gyötrelmét.
                                        Láthassam szemednek játékát,
                                        Arcodnak édes, aranyos mosolyát.

                                        Érezni lelkedet, megfogni kezed.
                                        Az se baj ha eszemet veszed.
                                        Vigyél kábulatba,
                                        Kicsikét hagy lehessek transzba.

                                        Egy édes asszony bűvöletébe,
                                        Neki játékának őrületébe.
                                        Érinthessem úgy a lelkedet,
                                        Egy életen, maradjon az a jelenet.

                                        Fellegeket nézek, ábrándozok,
                                        Gondolatba ott vagyok.
                                        Szél a paripám most édesem,
                                        Hozzád visz az, száguld a szeretet.
                                        Szerző: FM.

Vers. Életünkben van.

                                                        Életünkben van.
                                                        Életünkben van, éber az  nem alszik,
                                                        Az igazság sohasem nyugszik.
                                                        Gyökereiből úgy fakad,
                                                        Fedi történetét, azon mindég rajta marad.

                                                        Tetteinket mindég, mindég át vizsgálja,
                                                        Ami másiknak árthat feltárja.
                                                        Előbb, utóbb de vele szembesülünk,
                                                        Kisérthet az, tőle aztán már szenvedünk.

                                                        Átokként lehet a lelkünkön, egy életen,
                                                        A gonoszság buzgár a gyötrelmen.
                                                        Kibuggyanhat hazugságként,
                                                        De azt az igazság, szervírozza tényként.

                                                        Nem marad takarva, fény derül rája,
                                                        Ragaszkodni minek is hozzája.
                                                        Ha az ember életébe vitte,
                                                        Bántja a tette, ha másnak lelkét sértette.

                                                        Az igazság, érintően ottan vele van,
                                                        Bele lehet vinni őszinte szóban.
                                                        Ha bántó bocsánatért esedezni,
                                                        Ami fájdalomba vihet fel kell azt oldozni.

                                                        Hiszen az igazság sohasem nyugszik,
                                                        Gyökere van ágadzik, burjánzik.
                                                        Liánként fedi le a tettet,
                                                        Az mi másnak árthat, folytja az a lelket.
                                                        Szerző: FM.

Vers, az édeshez. Érkezett az este.

                                          Érkezett az este.
                                          Érkezett az este, megjött ezüstösen,
                                          Csillogóan a térben.
                                          Egén bárány felhők úsztak,
                                          Nyitottak azok, vagy holdat takartak.

                                          Fényezte, vagy vitte homályába táját,
                                          Mégis hozta bele káprázatát.
                                          Csillag ragyogott ottan, oly édes,
                                          Lefedett fényével, érintően a kedves.

                                          Beleolvadtunk a bűvös éjszakába,
                                          Ezüstje fedett a mámorába.
                                          Bódulata minket elragadott,
                                          Ami bennem, örök nyomot hagyott.

                                          Egy tündér érintett ottan engemet,
                                          Fellobbantotta, szívembe a tüzet.
                                          Lángja neki szeretetet táplál,
                                          Ami aztán hozzá mindég vissza talál.

                                          Visz hozzá engemet, lefedi életem.
                                          Csodára képes az érzelem,
                                          Parancsolni nem lehet annak,
                                          Mert szív diktál itt már az akaratnak.

                                          Akarom én ezt ó az, az éjszaka,
                                          Mindég érinthessen neki játéka.
                                          Teveled édes egy életen át,
                                          Fedje ezüst, de szítja a szívek lángját.
                                          Szerző : FM.

Vers, az édeshez. Végtelen terét.

                                        Végtelen terét.
                                        Végtelen terét, mikor pásztázza a fény,
                                        Megérintett engemet, ez tény.
                                        Fény ként jöttél te is édesem,
                                        Magaddal rántottál, már teveled lehettem.

                                        Mert játszhatta a sorsunk a játékát,
                                        Így hozta életemnek imádatát.
                                        Bele foglalhattam abba a nevedet,
                                        Elérhettem teneked a dobbanó szívedet.

                                        Telhetnek, múlón felettünk az évek,
                                        Napjaiba szenvedélyt visznek.
                                        Ott van abba benne a ragaszkodás,
                                        Ettől lehet minden perce neki oly csodás.

                                        Törhet néha az, szenvedhet csorbát,
                                        Megerősíti így a vonzatát.
                                        Átgondolva mindég új erőt táplál,
                                        Lenyugszik a lélek mert egymásra talál.

                                        Lehessen ez mindég életünkön gát,
                                        Érződjön a szívnek lüktetése át.
                                        Egymásért dobogjon mindég, csak,
                                        Maradhasson, legyen a szerelem vak.

                                        Mert, hogy terében érinthetett a fény,
                                        Egemet pásztázod, édesen ez tény.
                                        Ne lehessen múló,
                                        Portakarja azt le, majdan a sírban hulló.
                                        Szerző: FM.

Vers, a kedveshez. Mint a pajkos szellő.

                                                   Mint a pajkos szellő.
                                                   Mint a pajkos szellő, az ággal,
                                                   Fantázia játszik a vággyal.
                                                   Éled, hisz az akaratot kelti,
                                                   Most a szárnyait széjjel terpeszti.

                                                   Viszi az már repíti a képzetet,
                                                   Ami gondolatot pörgethet.
                                                   Itt vagy te így velem,
                                                   Az életemet be töltöd kedvesem.

                                                   Érzés ez, itten lenne a helyed,
                                                   Ó ez, ha valóság lehetne.
                                                   De ez egy játék csupán,
                                                   Ami éltethet tégedet a fantázián.

                                                   Velem vagy, de mégse nem is,
                                                   Érezlek én tégedet mégis.
                                                   Behunyva a szememet,
                                                   Ó az képzelet, képet lebegtet.

                                                   Így az egész lényedet érzem,
                                                   Betölti  a szívemet nékem.
                                                   Kábítóan hat az érzete,
                                                   Édes, ugye nem mese a képzete.

                                                   Halni ne hagy mégse engemet,
                                                   Akarnám érintőn kezedet,
                                                   Érintenélek, a képed foszlik,
                                                   Örökös ez, hisz a szív vágyódik.

                                                   Mint játékos szellő az ággal,
                                                   Fantázia játszik a vággyal.
                                                   Neki ellen állni nem lehet,
                                                   Hozzád visz ő, mindég engemet.
                                                   Szerző : FM.

Vers. Nézek a szirtről alá.

                                         Nézek a szirtről alá.
                                         Nézek a szirtről alá, vallatom a természetet,
                                         Azt ami színekkel telített.
                                         Pásztázom a mesésen szép erdőt, fáival,
                                         Elakad tekintetem a völgyön, az leköti tájával.

                                         Méltóságteljesen, azt a szirtek közreveszik,
                                         Majd az egész a végtelenbe tűnik.
                                         De előttem, ahogy elterül,
                                         Kagyló ő, hiszen a csillogó gyöngye benne ül.

                                         Belakta az ember, így azt házaik ékesítik,
                                         Tornyai a templomoknak kiemelik.
                                         Ékesítik az erdőnek zöldes smaragdját,
                                         Amire közbe ege borítja rá türkizes kupoláját.

                                         Távolban a végtelen húzza meg a határát,
                                         Csodálom azt amit elém tárt.
                                         Körvonalazza a távolban messzesége,
                                         Majd azt viszi homályába, a pára szürkesége.

                                        Oly mesés nekem, a csend, hogy rajta ül,
                                        Közben az, madárdallal vegyül.
                                        Még a játékos szél, a fákat borzolja,
                                        Nesze is éled, csak halkan de hallik a sikolya.

                                        Aztán már csend fedi, megyen susogásban,
                                        Szenderül a táj a nyugalmában.
                                        Pihentet így, vallatom nézem őt a szirtről,
                                        Meséjébe visz, regél ő, nekem a természetről.
                                        Szerző: FM.

Vers, kedvesemhez. Suhanó képzelet.

                                                      Suhanó képzelet.
                                                      Suhanó képzelet, szárnyaltat tégedet,
                                                      Imádatba viszem lépéseidet.
                                                      Karjaimba zárlak, hogyha tehettem,
                                                      Hiszen életem vagy te, utamon nekem.

                                                      Legyél a jelenben, mindég angyalként,
                                                      Vágyaimat csillapítsd asszonyként.
                                                      Napjaiba éltese, szenvedélye azt,
                                                      Érinthessük holnapjában, azután amazt.

                                                      Halljam a lépteket, ahogyan koppan,
                                                      Ölelésbe vihessek perceket ottan.
                                                      Ha ez így lehet, ez nekem az éden,
                                                      Ragyogó csillagként, lehetel egemen.

                                                      Bele az életemben fényedet hozod,
                                                      Amivel aztán elvarázsolod.
                                                      Mennybe visz érzése, ó az a káprázat,
                                                      Pokolnak kapuja, már azután záródhat.

                                                      Akarom azt én, mindég érjen a fény,
                                                      Érezhessem érintésed te lény.
                                                      Vágyom annak mindég káprázatát,
                                                      Éltetően, kísértsék az életemnek múltját.

                                                      Ha nem lehetsz élőben, hoz a képzelet,
                                                      Csak veled, az időben perceket.
                                                      Benne a napban, de életről szólhat,
                                                      Az asszonyról aki, annak értelmet adhat.
                                                      Szerző: FM.