Suhanó képzelet, szárnyaltat tégedet,
Imádatba viszem lépéseidet.
Karjaimba zárlak, hogyha tehettem,
Hiszen életem vagy te, utamon nekem.
Legyél a jelenben, mindég angyalként,
Vágyaimat csillapítsd asszonyként.
Napjaiba éltese, szenvedélye azt,
Érinthessük holnapjában, azután amazt.
Halljam a lépteket, ahogyan koppan,
Ölelésbe vihessek perceket ottan.
Ha ez így lehet, ez nekem az éden,
Ragyogó csillagként, lehetel egemen.
Bele az életemben fényedet hozod,
Amivel aztán elvarázsolod.
Mennybe visz érzése, ó az a káprázat,
Pokolnak kapuja, már azután záródhat.
Akarom azt én, mindég érjen a fény,
Érezhessem érintésed te lény.
Vágyom annak mindég káprázatát,
Éltetően, kísértsék az életemnek múltját.
Ha nem lehetsz élőben, hoz a képzelet,
Csak veled, az időben perceket.
Benne a napban, de életről szólhat,
Az asszonyról aki, annak értelmet adhat.
Szerző: FM.
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése