Végtelen terét, mikor pásztázza a fény,
Megérintett engemet, ez tény.
Fény ként jöttél te is édesem,
Magaddal rántottál, már teveled lehettem.
Mert játszhatta a sorsunk a játékát,
Így hozta életemnek imádatát.
Bele foglalhattam abba a nevedet,
Elérhettem teneked a dobbanó szívedet.
Telhetnek, múlón felettünk az évek,
Napjaiba szenvedélyt visznek.
Ott van abba benne a ragaszkodás,
Ettől lehet minden perce neki oly csodás.
Törhet néha az, szenvedhet csorbát,
Megerősíti így a vonzatát.
Átgondolva mindég új erőt táplál,
Lenyugszik a lélek mert egymásra talál.
Lehessen ez mindég életünkön gát,
Érződjön a szívnek lüktetése át.
Egymásért dobogjon mindég, csak,
Maradhasson, legyen a szerelem vak.
Mert, hogy terében érinthetett a fény,
Egemet pásztázod, édesen ez tény.
Ne lehessen múló,
Portakarja azt le, majdan a sírban hulló.
Szerző: FM.
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése