Vers, a kedveshez. Holdnak fénye festi meg.

                                        Holdnak fénye festi.
                                        Holdnak fénye festi, most éjszakáját,
                                        Ezüstöt szór, teszi abba csillámát.
                                        Ezüstöz az tégedet is édesem,
                                        Lekötöd most nekem, tekintettetem.

                                        Nézem arcodat, a mesés szemeidet,
                                        Mozdulni se merek, csendet törhet.
                                        Azt meg most nem akarom,
                                        Jó így, mozdulatlanul ölelhet a karom.

                                        Jön az árad át, halk zene tölti terét,
                                        Így érinthetem szívemnek nőjét.
                                        Azt kit az élet mellém rendelt,
                                        Megy érzésébe a szív, szeretettel telt.

                                        Harmatával fed, az éjnek szabadja,
                                        Nyekken a parknak a padja.
                                        Nem kéne, a csendnek élni kell,
                                        Szemek varázsa ami mindent ki emel.

                                        Hagyom a nőt, engemet ámítson,
                                        Csókokkal, édessel kábítson.
                                        Lehessen mámora az éjszakában,
                                        Életem hölgyének mostan ábrázatában.

                                        Érhessen a hajnal, egy angyallal,
                                        Ezüstöt fedjen le, bíborral.
                                        Egy új napba ott legyen megint,
                                        Benne az a szerelem, ami minket érint.
                                        Szerző: FM.

Vers. Remekelt a focicsapat.

                                              Remekelt a focicsapat.
                                              Remekelt a focicsapat, volt ki összerakta,
                                              Így aztán magát az EB-n találhatta.
                                              Elsőnek jöttek, rögtön a sógorék,
                                              Mieink meccsüket két góllal bele füstbe vitték,

                                              Készültünk az újabbra, várt ránk Izland,
                                              Hát éppen ez nem volt könnyű kaland.
                                              Blokkoltak ők, ott minden elakadt,
                                              Vittek egy góllal, a végére annak válasz akadt.

                                              Egy döntetlennel végül velük is lehúztuk,
                                              Így talán egy kicsit nyugodhattunk.
                                              Még hátra a Portugálok voltak,
                                              Lazára vették, hisz semmi extrát nem hoztak.

                                              Mi ellenünk bizony nagy hévvel indultak,
                                              Felrázták magukat érhessék álmukat.
                                              Mi meg csak lazán iramot diktáltunk,
                                              Egy góllal előttük jártunk, kullogtak utánunk.

                                              Lehoztuk a meccset ment az döntetlenbe,
                                              Hát nem gázoltunk nekik örömükbe.
                                              Gesztenyéjüket nekik kikaparták,
                                              Sógorékat az izlandiak, simán hazavágták.

                                              Csoport elsőként a tizenhat közé jutottunk,
                                              Így mi a Belgákkal találkoztunk.
                                              Ott már nem bírtuk, azt az iramot,
                                              Jó magunkra húztuk, hát kaptunk ott zakót.

                                              Az egészet átélni, azért jó volt ezt látni,
                                              Ilyen tornán Magyar csapatot játszani.
                                              Javítani való akad azért bőven,
                                              Istenem maradhasson, ez éljen a jövőben.
                                              Szerző: FM.

Vers, egy virághoz. Vágyódott a költő.

                                         Vágyódott a költő.
                                         Vágyódott a költő, hisz akarta őt,
                                         Bókjaival halmozta a nőt.
                                         Meg úgy formázta a szavait,
                                         Meg érintve a hölgyet, akarja bókjait.

                                         Úgy rakta a szavait oda rímére,
                                         A hölgynek hasson a szívére.
                                         Hisz felérhet a szó rózsaszállal,
                                         A versnek strófája egy bokrétáéval.

                                         Azok a versek, szívhez szólottak,
                                         Szavakban szerelmet ringattak.
                                         Bölcsőjük versbe volt nekik,
                                         Úgy ahogyan azt az asszonyt illetik.

                                         Egy életen át, íródtak a versek,
                                         Strófáik csupa epekedések.
                                         Hiszen a szó virágot illetett,
                                         Ami azután már lángoltathat szívet.

                                         Benne a versben, volt a vonzalom,
                                         Ezt sohase nem gubancolom,
                                         Hagyom élni a sorok között,
                                         Mert a vers, az szerelmet tükrözött.

                                         Vágy volt, a költő a nőről álmodott,
                                         Az vonzalom mind le íródott.
                                         Amennyi szó, az egy rózsaszál,
                                         Bókokba rejtve, tégedet illet te ideál.
                                         Szerző: FM.

Vers. Lehet betyár voltam.

                                                  Lehet betyár voltam.
                                                  Lehet betyár voltam, de nem a Bakonyban,
                                                  Szép lányokat tarthattam karomban.
                                                  Ezzel néha, magamnak is ártottam,
                                                  Belőlük egy párat, aztán a szívembe zártam.

                                                  Így ért engem gyötrőn, az égető szerelem,
                                                  Kérdése maradt az, melyiket engedjem.
                                                  Élni meg úgy hát, nem is lehetett,
                                                  Ütköztetni kellet volna, az érintő szíveket.

                                                  Mert maradt abból azért, hű az angyalát,
                                                  Sohase akartam a más babáját.
                                                  Tisztességesen csak úgy betyárkodtam,
                                                  Más asszonyának el szívét sose csavartam.

                                                  Megérintett egy lány, aztán az édesem,
                                                  Mire észen tértem köré tekeredtem.
                                                  Öröké kísértett, aztán az a gubanc,
                                                  Így eshetett, életemen maradt örökös transz.

                                                  Mert meg babonázót, törte a betyárságot,
                                                  Nem akartam már másnál boldogságot.
                                                  Vitt volna néha az érzelmem,
                                                  Emberből vagyok, feléledt így a képzetem.

                                                  Mert olyan az néha, kísérti az embert,
                                                  Vissza kell, fogjon a békességért.
                                                  Ne mondja azt senki sem nekem,
                                                  Nem dobban a szív, ha azt érinti az érzelem.

                                                  Betyárkodni azt, már régen nem akarok,
                                                  Istennek áldása maradjon rajtatok.
                                                  Ti nők, tik azok a gyönyörűek,
                                                  Isten segedelmével, vigyetek mesébe életet.
                                                  Szerző: FM.

Vers. Széjjel vagyok zilálva.

                                         Széjjel vagyok zilálva.
                                         Széjjel vagyok zilálva, széltől vagyok borzolva,
                                         Az időjárást olvasva, ki vagyok akadva.
                                         Azt írja az, szél hozza a sivatagi homokot,
                                         Fütyülve jön, az érkezett, hát nem kalibát okozott.

                                         Én csak nézem a messzeséget, a volt síkságát,
                                         Mit látok, hát homokbuckát.
                                         Víz akad, még éppen van,
                                         Így vagyok én sivatagban, most alakult oázisban.

                                        Arrább ha jó látom, nem csap be ábrándom,
                                        Emberek, őket tevegelni látom.
                                        Mert van már közbe homokdűne,
                                        Melyen egy kicsike csoport, most átall tevegelne.

                                        Legtetején vannak, az azután völgybe mén,
                                        Őket lassan nem látom én.
                                        Ott vannak valahol a messzeségbe,
                                        Tova tűntek a semmibe, bele a homoktengerbe.

                                        Mert a homok belement, szemem törölgetem,
                                        Azt sem mondom, hogy nincs melegem.
                                        Forró a szél, belőle hiány nincsen,
                                        Lefedett a sivatag, csak kaktusz, kiégett minden.

                                        Én csak úgy nézem a tájat, azt az átformáltat,
                                        Hol síkság volt homok caplat.
                                        Örökösen vándorol az izgágája,
                                        Hiszen szél az ő a járgánya, mi hátára felkapja.
                                        Szerző: FM.

Vers. Mert volt magamban.

                                       Mert volt magamban.
                                       Mert volt magamban a dolgokat, át úgy éltem,
                                       Mikor a poklát neki éreztem.
                                       Átéltem mint esetleg más is, a kínok kínját.
                                       Tapintottam az élet padlójának, csuszamlós deszkáját.

                                        Felálltam, mert érintő szavak a lelkem nyugtatták.
                                        Köröttem voltak kezüket nyújtották.
                                        Persze ez egy életre kísért,
                                        Maradt nyoma, megfizettem a busásan a tananyagért.

                                        Szét kapott az ideg, de lassan éledeztem,
                                        Magamon akkor végül is erőt vettem.
                                        Azt, hogy soha nem esik meg nem mondanám,
                                        Mert van mi megrendít, ezt inkább kezelni próbálnám.

                                        Problémák jöhetnek, ők mindég kisértenek,
                                        Hiszen részei az életünknek.
                                        Az isten tudja miért gerjesztve vannak,
                                        A jót a szépet temetik, megpecsételői így a sorsnak.

                                        Próbálok megbékélni, bár szavamat hallatóm,
                                        Ha a lattón az nem is nyom.
                                        Már az sem érdekel, magam nem emésztem,
                                        Csupán azért szólok én esetleg, talán más a nézetem.

                                        Mert hát azért formázzák, kavarog a világ,
                                        Sokan gondolják úgy, övék a virág.
                                        Másnak belőle csak a tövisét adnák.
                                        Hisz a földnek gazdagságát ők, maguknak akarnák.

                                        Baja neki ott kezdődik, sok ember küzd létért,
                                        Nem érinti az üdv, de miért.
                                        Na ez ami kiakaszt, felkavar engemet,
                                        Fel kellene karolni valamiképp, mind a szenvedőket.
                                        Szerző: FM:

Vers, az édeshez. Kelnek a gondolatok.

                                                    Kelnek a gondolatok.
                                                    Kelnek a gondolatok, velem ébrednek,
                                                    Engemet azután már visznek.
                                                    Így lehetek kedves teveled,
                                                    Ahogyan kavarognak, a vágy is velük éled.

                                                    Itt vagy a napomban, múlóba azokban,
                                                    Benne nekik minden pillanatában.
                                                    Szeretem ezt, hisz ettől mesés,
                                                    Ahogyan érintesz felemel engemet az érzés.

                                                    Szárnyára vesz, hozzád visz engemet,
                                                    Lenyűgöz aztán a képzelet.
                                                    Felül ír mindent a szépséged,
                                                    Én érinteni szeretném neked a közelséged.

                                                    Ó az a szenvedély, emésztő az érzés,
                                                    Benne az örökös epekedés.
                                                    Élőben átélni, az már úgy gyönyör,
                                                    Hiszen ha érintlek, így semmi sem gyötör.

                                                    Szebbek a napok, engem el varázsol,
                                                    Érzésbe gerjeszt ha babonázol.
                                                    Vágyom ezt, ha nem így van halok,
                                                    Magam alatt vagyok, én nélküled kallódok.

                                                    Ha meg már él a vágy, foghassam kezed,
                                                    Azt, hogy imádlak érezhessed.
                                                    Éljenek édes, azok a gondolatok,
                                                    Rohanó időben, veled lenni jelenben akarok.
                                                    Szerző: FM.

Vers. Zörren az avar.

                                                  Zörren az avar.
                                                  Zörren az avar, a léptem alatt,
                                                  Bíborával érinti a pirkadat.
                                                  Ege alatt most csendje honol,
                                                  Fűszál csillog a gyöngyöző harmatól.

                                                  Éled a berek, mozdul az ág már,
                                                  Köszönt dallal a kismadár.
                                                  Vize csillog a folyamnak,
                                                  Ege tükröződik, színei a vízen úsznak.

                                                  Mesés a reggel, honol a csendje,
                                                  Festői tája, tündérek kertje.
                                                  Csendet csak madárdal törhet,
                                                  Neki felszáll akkordja a bozótos felett.

                                                  Így ér a pirkadat, partján a folyónak,
                                                  Érintése ez most a tájnak.
                                                  Szebbet ennél látni nem lehet,
                                                  Átlehet érezni most így, a négy elemet.

                                                  Mert itt a víz, mi folyik csendesen,
                                                  Azt az ég  festi meg színesen.
                                                  Napnak tüze keveri színeit,
                                                  Ki emeli vele a földnek mesésen tájait.

                                                  Imádom a reggelt amikor így talál,
                                                  Tárja mi gyönyörű, vele traktál.
                                                  Én mélázok, taposom az avart,
                                                  Lekötelez, ez is lap, amit az élet kavart.
                                                  Szerző: FM.

Vers a kedveshez. Előttem a kép.

                                        Előttem a kép.
                                        Előttem a kép, a babonázó szemek,
                                        Ezt nem élem túl megyek.
                                        Indulok kedves, ott leszek veled,
                                        Tehessem fejemet, egy csipetet neked.

                                        Lassan érkezem, a szót keresem,
                                        Amit mondanák kedvesem.
                                        Sűrűje lefedi elmémet,
                                        Kevereg a gondolat, keresve szépeket.

                                        Olyat édes, ami megillethet téged,
                                        Fényébe hozhassam eged.
                                        Pírját arcodra kiültethessem,
                                        Mesés mosolyodat én oda festhessem.

                                        Haladok rohanó idő visz engemet,
                                        Már élőben látom a szemeket.
                                        Varázsukba kerültem nekik,
                                        Érzem, beszélnek, hangom az csuklik.

                                        Nem jön a szó, de nem csüggedek,
                                        Hisz magamhoz ölelhettelek.
                                        Mert érzése, mindent lefedett,
                                        Így eshet meg, a szó feledésébe mehet.

                                        Bénaságán erejét veszi az érzete,
                                        Szemeknek az igézete,
                                        Oda vissza beszélnek azok,
                                        Istenem hát ez, az mit mindég is akarok.
                                        Szerző: FM.

Vers, egy angyalhoz. Lerántja az éjről.

                                             Lerántja az éjről.
                                             Lerántja az éjről, leplét már hajnala,
                                             Ébredek, érint a madárnak dala.
                                             Magával ragad a hajnalnak bíbora,
                                             Bár álmom emlékeztet, még az éjszakára.

                                             Velem voltál kedves, megérintettél,
                                             Az álmomba tündérként jöttél.
                                             Vittél te magaddal,
                                             Lenyűgöztél engemet, ott a varázsoddal.

                                             Repíthetett minket azután az álom,
                                             Ébren vagyok, de az útját járom.
                                             Nap fényezi, én más fényre vágyok,
                                             Szeretném angyalom, én érintést akarok.

                                             Vágyom az érintésed, vele a szédítést,
                                             Az időben benne a rezzenést.
                                             Velünk volt, a jelenben,
                                             Lefedte álmunkat, mesével a csendben.

                                             Ott vagyok még mindég kábulatába,
                                             Veled a múló éjszakába.
                                             Érezlek édes, az a parfüm illat,
                                             Most éled a képzeten, belőled ez maradt.

                                             Nap fénye érint, de más fényre vágyom,
                                             Mert tégedet hozót az álmom.
                                             Itt vagy reggelbe, a madár füttyösbe,
                                             Kulcsa kattant zárba, élsz te a szívembe.
                                             Szerző: FM.

Vers, a kedveshez. Megint egy új nap.

                                               Megint egy új nap.
                                               Megint egy új nap, benne a pirkadat,
                                               Káprázatába viszi a pillanat.
                                               Benne van az ébredés,
                                               Szemeknek játéka, sóvárgó epekedés.

                                               Mert ébredtél, te is kinyílsz édesem,
                                               Csillogását szemeidnek szeretem.
                                               Hiszen átjön az élet,
                                               Csodálom, imádom a vonagló testedet.

                                               Ahogy érinti a fény, nézni szemeidet,
                                               Oly csábos ez az érzet.
                                               Ahogyan hunyorogsz,
                                               Ettől szép reggele, mert benne ragyogsz.

                                               Azután már mondok egy jó reggelt,
                                               Napom élettel telt.
                                               Egy ölelés, egy puszi jár neked,
                                               Érintve, már elragad engemet a fényed.

                                               Így maradsz aztán napomban nékem,
                                               Ottan vagy te én velem.
                                               Szeretném én ez mindég lehessen,
                                               Úgy érintsél meg, hogy öröké kisértsen.

                                               E nap után is majd, újabbak jönnek,
                                               Lelhessenek minket a reggelek.
                                               Akarom a fényt, érinteni tégedet,
                                               Mert vágyom, azt a hunyorgó szemeket.
                                               Szerző: FM.