Holdnak fénye festi, most éjszakáját,
Ezüstöt szór, teszi abba csillámát.
Ezüstöz az tégedet is édesem,
Lekötöd most nekem, tekintettetem.
Nézem arcodat, a mesés szemeidet,
Mozdulni se merek, csendet törhet.
Azt meg most nem akarom,
Jó így, mozdulatlanul ölelhet a karom.
Jön az árad át, halk zene tölti terét,
Így érinthetem szívemnek nőjét.
Azt kit az élet mellém rendelt,
Megy érzésébe a szív, szeretettel telt.
Harmatával fed, az éjnek szabadja,
Nyekken a parknak a padja.
Nem kéne, a csendnek élni kell,
Szemek varázsa ami mindent ki emel.
Hagyom a nőt, engemet ámítson,
Csókokkal, édessel kábítson.
Lehessen mámora az éjszakában,
Életem hölgyének mostan ábrázatában.
Érhessen a hajnal, egy angyallal,
Ezüstöt fedjen le, bíborral.
Egy új napba ott legyen megint,
Benne az a szerelem, ami minket érint.
Szerző: FM.
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése