Előttem a kép, a babonázó szemek,
Ezt nem élem túl megyek.
Indulok kedves, ott leszek veled,
Tehessem fejemet, egy csipetet neked.
Lassan érkezem, a szót keresem,
Amit mondanák kedvesem.
Sűrűje lefedi elmémet,
Kevereg a gondolat, keresve szépeket.
Olyat édes, ami megillethet téged,
Fényébe hozhassam eged.
Pírját arcodra kiültethessem,
Mesés mosolyodat én oda festhessem.
Haladok rohanó idő visz engemet,
Már élőben látom a szemeket.
Varázsukba kerültem nekik,
Érzem, beszélnek, hangom az csuklik.
Nem jön a szó, de nem csüggedek,
Hisz magamhoz ölelhettelek.
Mert érzése, mindent lefedett,
Így eshet meg, a szó feledésébe mehet.
Bénaságán erejét veszi az érzete,
Szemeknek az igézete,
Oda vissza beszélnek azok,
Istenem hát ez, az mit mindég is akarok.
Szerző: FM.
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése