Széjjel vagyok zilálva, széltől vagyok borzolva,
Az időjárást olvasva, ki vagyok akadva.
Azt írja az, szél hozza a sivatagi homokot,
Fütyülve jön, az érkezett, hát nem kalibát okozott.
Én csak nézem a messzeséget, a volt síkságát,
Mit látok, hát homokbuckát.
Víz akad, még éppen van,
Így vagyok én sivatagban, most alakult oázisban.
Arrább ha jó látom, nem csap be ábrándom,
Emberek, őket tevegelni látom.
Mert van már közbe homokdűne,
Melyen egy kicsike csoport, most átall tevegelne.
Legtetején vannak, az azután völgybe mén,
Őket lassan nem látom én.
Ott vannak valahol a messzeségbe,
Tova tűntek a semmibe, bele a homoktengerbe.
Mert a homok belement, szemem törölgetem,
Azt sem mondom, hogy nincs melegem.
Forró a szél, belőle hiány nincsen,
Lefedett a sivatag, csak kaktusz, kiégett minden.
Én csak úgy nézem a tájat, azt az átformáltat,
Hol síkság volt homok caplat.
Örökösen vándorol az izgágája,
Hiszen szél az ő a járgánya, mi hátára felkapja.
Szerző: FM.
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése