Mert volt magamban a dolgokat, át úgy éltem,
Mikor a poklát neki éreztem.
Átéltem mint esetleg más is, a kínok kínját.
Tapintottam az élet padlójának, csuszamlós deszkáját.
Felálltam, mert érintő szavak a lelkem nyugtatták.
Köröttem voltak kezüket nyújtották.
Persze ez egy életre kísért,
Maradt nyoma, megfizettem a busásan a tananyagért.
Szét kapott az ideg, de lassan éledeztem,
Magamon akkor végül is erőt vettem.
Azt, hogy soha nem esik meg nem mondanám,
Mert van mi megrendít, ezt inkább kezelni próbálnám.
Problémák jöhetnek, ők mindég kisértenek,
Hiszen részei az életünknek.
Az isten tudja miért gerjesztve vannak,
A jót a szépet temetik, megpecsételői így a sorsnak.
Próbálok megbékélni, bár szavamat hallatóm,
Ha a lattón az nem is nyom.
Már az sem érdekel, magam nem emésztem,
Csupán azért szólok én esetleg, talán más a nézetem.
Mert hát azért formázzák, kavarog a világ,
Sokan gondolják úgy, övék a virág.
Másnak belőle csak a tövisét adnák.
Hisz a földnek gazdagságát ők, maguknak akarnák.
Baja neki ott kezdődik, sok ember küzd létért,
Nem érinti az üdv, de miért.
Na ez ami kiakaszt, felkavar engemet,
Fel kellene karolni valamiképp, mind a szenvedőket.
Szerző: FM:
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése