Vers. Belépek a kapun.

                                                    A képen a dombiratosi temető van.
                                                    Belépek a kapun.
                                                    Belépek a kapun, oda hol csend honol,
                                                    Az emlék éled, ami hozzám szól.
                                                    Éled az fel, rólatok beszél,
                                                    Sírok közt keresem a neveket ami bennem él.

                                                    Kötődtök ti hozzám, az emlékeimen,
                                                    Pörög le előttem most az képeken.
                                                    Akkor az időben velem voltatok,
                                                    Feldobottak, szépek voltak azok a nappalok.

                                                    Így lehetek itten csak ti veletek már,
                                                    Nem halhat az idő emléket tár.
                                                    Megállok, ti veletek így időzgetek,
                                                    Csordogálnak közbe, szememből a könnyek.

                                                    Bár lehetne úgy, mint akkor barátok,
                                                    Érintők lenének a találkozások.
                                                    Benne lehetne abba a humor,
                                                    Ami kacagásába vihette az életünket olykor.

                                                    Hol vannak azok már lefedi a csendje,
                                                    Örökös nyugalom, neki a bölcsője.
                                                    Nem jöhetnek onnan érintések,
                                                    Hely pedig azok néha, néha ej de jó esnének.

                                                    Itt vagyok veletek ahol a csend honol,
                                                    Sercen a gyertya, fényébe lángol.
                                                    Mondom közbe, halkan az imámat,
                                                    Könnyek között zárom, bele szívembe a múltat.
                                                    Szerző: FM.




 

Vers. Van aki teszi.

                                         Van aki teszi.
                                         Van aki teszi, van olyan is ki szánja,
                                         Akad aki éli, akad ki kreálja.
                                         Mert ilyen ez élet,
                                         Benne a változat, hiszen itt minden megeshet.

                                         Lehet ezt élni, esetleg lehet szapulni,
                                         Vagy bele csak vigaszát vinni.
                                         Élve lenni, vagy tenni itt másokért,
                                         De a tény az, a felelősség miénk a tetteinkért.

                                         Persze lehet szapulni, kell is a világot,
                                         Hiszen mi formázzuk a gyarlóságot.
                                         Hitetni akarjuk, felemelt szavakkal,
                                         Azt mit csinálunk, mi tesszük jó szándékkal.

                                         Benne van a farba, hazugságba rejtve,
                                         Az belénk van szép szóval etetve.
                                         Vannak kik létükért mindenre képesek,
                                         Elhitetik azt is, amit még ők sem remélnének.

                                         Ha a falat nem épp, szájukhoz igazodik,
                                         Tudják a szót adni, a szájuk is habzik.
                                         Mennyi az éhező száj az ami hallgat,
                                         Rajta a törtető, az a szavaival diadalmat arat.

                                         Mert remél, akad ki jobb életet ígért,
                                         De ha odáig fajul, lázadásba ért.
                                         Felvértezett had keresi ott az igazát,
                                         Mit a hatalom hazugsággal, népe ellen kreált.

                                         Hát ez lenne az élet, útvesztőivel tűzdelt,
                                         Olyannal mi miáltalunk művelt.
                                         Lehetne azt, ej de szépen élni,
                                         Nem kéne mást tenni, csak egymásért lenni.
                                         Szerző: FM.

Vers egy rózsaszálhoz. Mint a téli csend.

                                              Mint a téli csend.
                                              Mint a téli csend, szívemet úgy takarja,
                                              Ha rajta van a bújának borúja.
                                              Ridegsége hópihével fedett,
                                              Fagy viszi jégbe, szerencsétlenségébe életemet.

                                              Mert ha az megérint, tépkedheti énem,
                                              A balsors az mi szedeget engem.
                                              Magamra hagy csalfa a remény,
                                              Érintő fény nélkül epekedés, az élet kőkemény.

                                              Hol van az a fény, mért nem érint meg,
                                              Fagya életemen meddig szendereg.
                                              Érintsél meg édesem, legyen lágysága,
                                              Terülhessen mint az Alföldbe, a Nagykunsága.

                                              Mert ha így van, másabb lehet e világ,
                                              Egy igazi rózsaszál, mégse jégvirág.
                                              Melegséggel áraszt,
                                              Lehet a nap akármilyen, az így sosem fáraszt.

                                              Minyivel jobb ez, érezhetlek tégedet,
                                              Hiszen szikra érint, gyújtja a tüzet.
                                              Nem fedheti dér, így a szívet sohasem,
                                              Édes asszony, vidd fényébe te az én életem.

                                              Legyél ott tűz, legyél mindég égető,
                                              Az se baj ha a pokolt éltető.
                                              Ördög fiókaként érints, táplálj meleggel,
                                              Még így lesz, bánata a szívet nem emészti el.
                                              Szerző: FM.

Vers a kedveshez. Gondolatom pörög.

                                       Gondolatom pörög.
                                       Gondolatom pörög, visz a képzelet,
                                       Behunyom a szemeimet.
                                       Itt vagy én velem,
                                       Betöltődik a szívem, velem vagy kedvesem.

                                       A lélek száll most velem így lehetsz,
                                       Érzése oly jó, mert megérinthetsz.
                                       Telik a napom a vágy játszik velem,
                                       Mert vagy, nem hagy egyedül sose érzetem.

                                       Ha nem is élőben, érintesz képen,
                                       Ott vagy rajta a képzeleten.
                                       Betölti a teret a parfüm illat,
                                       Az a drága két szem most nekem villanhat.

                                       Hiszen akarom ezt, így is valóság,
                                       Leküzdődik nincsen távolság.
                                       Mert velem vagy édes érezlek,
                                       Bele a szívembe költöztél, el nem engedlek.

                                      Csak jászon ha akar, velem az érzés,
                                      Ne lehessen benne kétkedés.
                                      Legyél éjjel, legyél itt nappal,
                                      Érints meg képel, vagy a vágyott szavakkal.

                                      Még ez így lehet, imádatba viszel,
                                      Oda foglallak tégedet neveddel.
                                      Úgy játsszál a képzelettel, bálványozzalak,
                                      Élőben vagy képen, itten csak téged akarlak.
                                      Szerző: FM.

Vers. Utazunk mi.

                                         Utazunk mi.
                                         Utazunk mi, itten mozgásban vagyunk,
                                         Az állomáson vár ránk vonatunk.
                                         Ha le is szállunk néha egy kicsit,
                                         Körülnézünk, de nem időzünk sohase mi itt.

                                         Indul velünk, aztán halad az a vonat,
                                         Éppen, hogy érinti az állomásokat.
                                         Idő viszi, tolja azt maga előtt,
                                         Átrepíti a múltba, pillanata ami érinti a jövőt.

                                         Ott marad aztán a múltjába veszik,
                                         Rövidül az út mert ő igyekszik.
                                         Úgy csinálja alig észleljük,
                                         Pedig ami elmúlt, mi bizony években mérjük,

                                         Hiszen telnek azok, szállnak felettünk,
                                         Oda van karcolva bele a múltunk.
                                         Törékenyek ott az emlékek,
                                         Elmosódhatnak benne, megfakulnak képek.

                                         Poggyászként visszük mégis magunkkal,
                                         Benne emlékek halmazával,
                                         Megesett érintés, megtörtént velünk,
                                         Ördögi, angyali ettől teljesedik ki az életünk.

                                         Gerjedésbe mennek tőle a vágyaink,
                                         Így érinthetnek meg útitársaink.
                                         Lehet akár egy életre szóló,
                                         Roboghat így már a vonatunk, az időbe toló.
                                         Szerző: FM.

Vers, az édeshez. Eljön az este.

                                                        Eljön az este.
                                                        Eljön az este, megérint a csendje,
                                                        Magánya az ami betelepszik.
                                                        Hagyom én hagy fedje,
                                                        Gondolatot ringat, ami lassan már elalszik.

                                                        Így lehetek egy másik dimenzióba,
                                                        A képzelete ragadja magával.
                                                        Majd visz bele az álmomba,
                                                        Hatalmába kerít, engem ottan egy angyal.

                                                        Mert ott vagy édes, meg érintesz,
                                                        Ezt én is így akarom.
                                                        Magaddal viszel, mámorba repítesz,
                                                        Az álomnak birodalmát, veled járhatom.

                                                        Hiszen megérint, ottan a varázslat,
                                                        A képzet élteti az ábrándon.
                                                        Benne a holnapban a tudat alatt,
                                                        Kísért engemet, éledsz rajta az álmomon.

                                                        Előjön az a kép, napomba érhet,
                                                        Szemeim ha lehunyom én.
                                                        Képzeletem játszik, téged lebegtet,
                                                        Ölelésébe megyen, az epekedés érzetén.

                                                        Elragadóan, visz a vágyam hozzád,
                                                        Bár a valósága érhetne,
                                                        Az álmomat a nappalába hoznád,
                                                        Ha kiteljesedne, a szív sohasem epedne.
                                                        Szerző: FM.

Vers a virághoz. Hulló falevél.

                                                 Hulló falevél.
                                                 Hulló falevél, szél visz tégedet,
                                                 Utaztat, de az nyarat temet.
                                                 Benne múlik a végtelenbe,
                                                 Idő emészti, de él benne emlékbe,

                                                 Megadta istenem, átélhettem azt,
                                                 Te hoztad el nekem a tavaszt.
                                                 Virág voltál, ott egy rózsaszál,
                                                 Utamba kerültél, velem maradtál.

                                                 Ezüstje éjének szórta a szikráit,
                                                 Lángba borította az éjszakáit.
                                                 Bennünk is a tüzet gerjesztette,
                                                 Így eshetett meg a lelkeket érhette.

                                                 Ott maradt az benne, az illatával,
                                                 Májusi éjszaka varázslatával.
                                                 Szabadulni soha nem tudok,
                                                 Nyárba mehetnek, így a tavaszok.

                                                 Bár ne múlhatnának soha sem,
                                                 Idő viszi nincsen kegyelem.
                                                 Emészti meg az emlékeket,
                                                 De érzete elő hozza, a képzeteket.

                                                 Levelet utaztat, fújja az őszi szél,
                                                 Emlékezet marad az amibe él.
                                                 De én úgy szeretném,
                                                 Azt a virágot, tavaszába érhetném.
                                                 Szerző: FM.

Vers. Egy angyalhoz. Még gondolat kevereg.

                                       Még gondolat kevereg.
                                       Még gondolat kevereg, érintenek óhajok,
                                       Szállhatnak a sóhajok.
                                       Hisz feltörhetnek, jönnek,
                                       Szárnyaira vesznek, így hozzád repítenek.

                                       Ott lehetek, azután én érezlek tégedet,
                                       De ez ami szenvedtet engemet.
                                       Hol a tüze, ha élőben nem érhetsz,
                                       Irritált ez, mert ha nem vagy tépdelhetsz,

                                       Megyek érjelek, az ösvényt taposom,
                                       Gondolataimat formázom.
                                       Meg szép szavakkal érintselek,
                                       Hatásával szállhasson az édenbe a lélek.

                                       Ha vagy, vigyél érinthessük a poklot,
                                       Hisz azt vágyom az égető lángot.
                                       Melegét ami körbevesz,
                                       Egy angyali ölelést, hol csendet ér a nesz.

                                       Hol lefedhet azután, mindent a szeretet,
                                       Benne szunnyadhat a képzelet.
                                       Így ez engemet, érhet,
                                       Édes kettőssége, ördögi mi édenbe vihet.

                                       Érzés ez átjövő, rajta éltetőn az életen,
                                       Útján haladni lehet, ha az végtelen.
                                       Siklásba viszi csónakját, az élet tengerén.
                                       Beteljesedett álomnak élteti, óhaját érzetén.
                                       Szerző: FM.

Vers, Csordogálnak le.

                                          Csordogálnak le.
                                          Csordogálnak le, felettünk az évek,
                                          Múló idő ahol vezekelnek.
                                          Gondolatokba vitt tetteket éltethet,
                                          Azoknak a történésükbe, életet illethet.

                                          Úgy vannak ott ahogy elérhették,
                                          Ahogyan a lelket cikizték.
                                          Az elemek játéka ahogy sikeredett,
                                          Érintett tüzével, akár hűvösbe vihetett.

                                          Mert volt úgy, az bizony köddé vált,
                                          Gomolygón a cseppjeibe szállt.
                                          Itatódott, az életnek talaján,
                                          Az idő enyhíthetett, neki a fájdalmán.

                                          Háborgó tengerként érhet az élet,
                                          A tajtéka ami partot érhet.
                                          Mehet szivárványba a porladó vize,
                                          De fény kell, ami éri azt majd kiszínezze.

                                          Életünkre viszi színét az éltető fény,
                                          Festheti úgy érheti az erény.
                                          Lehet ború, mi emberére hat,
                                          Lelke is derülhet, ha az éppen kacagtat.

                                          De ha telepszik is a tett az időbe,
                                          Ne lehetne az a döbbenetbe.
                                          Felszabadult maradna a lélek,
                                          Gyötrődése nem kéne, oda az életnek.
                                          Szerző: FM.

Vers. Ott hol az érzés elhal.

                                          Ott hol az érzés elhal.
                                          Ott hol az érzés elhal, bánata torát ülheti,
                                          Asztalát keserűséggel teríti.
                                          Felrakja arra, a búját a bánatát,
                                          Könnyébe pácolja, ízébe nem hozza varázsát.

                                          A sors emészt falatot, a lelkünkbe rág,
                                          Lőréje savanyú, nincs abba vigasság.
                                          Megfakul a káprázat,
                                          Átokkal van tűzdelve, kárhozat ami vigadhat.

                                          Dalában benne van, él a szomorúság,
                                          Húrok pengésébe, elhal a valóság.
                                          Rajta van a fojtás, keveri a sors,
                                          Ami lelket ér, téged is érhet lehetsz te is társ,

                                          Talán mégsem kellene, ezt így átélni,
                                          Varázsába lehetne azt vinni.
                                          Hagyni kéne élni a szeretetet,
                                          Ízébe pácolni, úgy szervírozni fel  az étkeket.

                                          Másképp érne a dallam, menne lélekbe,
                                          A finom bor vért, vinne pezsgésébe.
                                          Hívhatna húroknak pengése táncba,
                                          Sansza életünknek, már lehetne a transzba.

                                          Ez varászlat lenne, csak szépet éltetne,
                                          Bánata benne, elfeledve lenne.
                                          Érzésre nem halna, nem hozna fájdalmat,
                                          Mosolygó arcon, játszana rajta a káprázat.

                                          Hiszen hol bánat van, az megüli torát,
                                          Bele hozva az élet fintorát.
                                          Nem kellene, soha érintésbe vinni,
                                          Oda vissza játszik, kölcsönösen tud hatni.
                                          Szerző: FM.

Vers. Elegánsan jött meg.

                                           Elegánsan jött meg.
                                           Elegánsan jött meg, az este érkezett,
                                           Fel magára kisestélyit vett.
                                           Hajába fonta az alkony, bíbor szalagját,
                                           Holdnak ezüstje vitte rá, arra csillogását.

                                           De ez nem minden, az ég is cicomázta,
                                           Csillagjait a ruhájára rakta.
                                           Nyakát is lefedte csillogó ékszerrel,
                                           Fényébe ragyogóan, szikrázó üstökössel.

                                           Mert megérkezett, rögtön ténykedett,
                                           Bele világába álomport hintett.
                                           Aztán már minden lenyugodott,
                                           Gondot ringatót el, mit a nappal okozott.

                                           Csendjébe vitte bele lassan a világát,
                                           Mire jött az éj megtette a dolgát.
                                           Hiszen az érkezett,
                                           Csinosan, magára fel fekete frakkot vett.

                                           Fényét halkították kicsikét a holdnak,
                                           Ropták a táncot, össze fonódtak.
                                           Halk zenére altatták aztán a világot,
                                           Meséjébe vitték, az meg hozta az álmot.

                                           Lenyugodhatott minden már ez után,
                                           Így volt varázsa ottan az éjszakán.
                                           Hozta arra rá a hajnal pirkadatát,
                                           Felfrissítette harmatcseppel, éledő táját.

                                           Éledezett az már, hagyva a gondokat,
                                           Napjába már nem hozta azokat.
                                           Ez már egy új nap, új álmot éltethet,
                                           Gondolatot kuszál, gondja így születhet.
                                           Szerző: FM.

Vers egy Angyalhoz. Vágyom az illatot

                                                      Vágyom az illatot.
                                                      Vágyom az illatot, mit parfümöd hagyott,
                                                      Az ajkadról átjövő csókot.
                                                      Édes izét érezhessem a számon,
                                                      Íze neki ha átjön, lehessen rajta az álmon.

                                                      Legyél te benne, ropjad a táncodat.
                                                      Hozzad bele a varázsodat.
                                                      Aztán már én is szárnyalok,
                                                      Vágyak szárnyán nálad, repülve landolók.

                                                      Neked benne lesz ottan a játékod,
                                                      Hiszen örökösen változtatod.
                                                      Így érinthet, egy édes boszorka,
                                                      Lehetsz angyal, vagy netán egy ördög fióka.

                                                      Ó az a játék benne a tüze, az égető.
                                                      A pokloknak kapuját döngető.
                                                      Oly édes ez, benne a kárhozat,
                                                      Mégis kísért egy életen, ott van a káprázat.

                                                      Belőle kijönni, már soha sem lehet,
                                                      Ha nem így van, az tépkedhet.
                                                      Az érzésen van, van ami fojtogat.
                                                      Lelket érint az, mit aztán szép lassan halat.

                                                      Vágyom parfümödnek érintő illatát,
                                                      Az álomnak a mesés bódulatát.
                                                      Ottan benne tégedet.
                                                      Az édes kis boszorkát, ki elbűvöl engemet.
                                                      Szerző: FM.