Vers a kedveshez. Tesped az este.

                                        Tesped az este.
                                        Tesped az este, mert az megérintett,
                                        Le mindent a csendjével fedett.
                                        Az meg telepedett csak rám,
                                        Nehezedett benne, nekem a szempillám.

                                        Rajta van egész súlya a napomnak,
                                        Az estéjébe nyúló fáradságosnak.
                                        Mert a napok mind úgy telnek,
                                        Fáradságából merítve, lehetnek szépek.

                                        Te is benne voltál, hozzám szóltál,
                                        Percembe ónix amit szórtál.
                                        Serkentve így, jó a napot élni,
                                        Az ösvényt nem kell egyedül taposni.

                                        Ha te is ott lehetsz, attól az másabb,
                                        Így az érintő fény káprázatosabb.
                                        Értelme az, embere ha érzi azt fárad,
                                        Szeretet viszi már, megy az úton halad.

                                        Érinti az ami szép, ami feldobhat,
                                        Ettől fáradságérzete lankadhat.
                                        Az akadályok összeborulhatnak.
                                        Te vagy így értelme, az éltető napnak.

                                        Ha érkezik az este éjszakába tesped,
                                        Érzésem jó, fáradhattam érted.
                                        Szempilláimat ha lehúzza az álom,
                                        Ott is velem vagy, rólad szól az álmom.
                                        Szerző: FM.

Vers, az édeshez. Kiskocsmának.

                                         Kiskocsmának.
                                         Kiskocsmának, most sötétes zugában,
                                         Keresem vigaszát, benne a bánatban.
                                         Velem van az, a szívemet nyomja,
                                         Minden porcikámon, ott van annak súlya.

                                         Itóka előttem, most poharamat nézem,
                                         Közben én magamat kérdezem.
                                         A múltat faggatóm a tova rohanót,
                                         Meg szívemet érinti, az érted dobbanót.

                                         Itten vagy te édes, élsz a fantáziámon,
                                         Számonkér, osztozunk a múlton.
                                         Poharamért nyúlok bánatot hígítok,
                                         Így már érinthetnek, az édes pillanatok.

                                         Oly tisztán ér a kép, ó azok a szemek,
                                         Kábulat ez amitől szenvedek.
                                         Úgy érint az meg magával ragad,
                                         Annyira sok a szép, ami velem marad.

                                         A pohárért nyúlok, vigaszt keresek,
                                         Ó ezek a percek de keservesek.
                                         Homályába veszik minden előttem,
                                         Szét hullt életemben, magam keresem.

                                         Vágyom az édest, ki mindég éltetett,
                                         Létével dobogtatta a szívemet.
                                         A poharat nézem, rajta lebeg azon,
                                         Megyen a csendjében, rögös sírhalmon.
                                         Szerző: FM.
 

Vers, az édeshez. Érintelek téged.

                                      Érintelek téged.
                                      Érintelek téged, hisz álmomban látlak.
                                      Szavaid ott bánatot hantolnak.
                                      Feléled a világ körülöttem,
                                      Üstökösnek a fényeivel, érinted életem.

                                      Éjszakáimat  bele a fényébe viszed,
                                      Szívem húrját te azzal rezgeted.
                                      Így érhet el annak dallama,
                                      Érzéssel tölt engem, múlik a dilemma.

                                      Múlik kettőssége az életem lehetsz,
                                      A pokolból a menybe repítesz.
                                      Magányom oldódik fel veled,
                                      Megigéz engemet, a gyönyörű szemed.

                                      Pörög az idő, az álmaimban ott,
                                      Mégse várom a pirkadatot.
                                      Viszi az magával az édes álmokat,
                                      Reggele hozza meg, a sóvárgásaimat.

                                      Üres a nap, ha nem lehetsz benne,
                                      Az éjszakát vágyom ami lefedne.
                                      Kergetem az álmot, jaj de édes az,
                                      Érhessen engemet, benne fényhalmaz.

                                      Érinthessem meg ott két kezedet,
                                      Ami majd a valóságba vezet.
                                      Megérinthessem ott is álmomat,
                                      Azt édest, ki örökké élteti az álmokat.
                                      Szerző:FM.

Vers a kedveshez. Érint az érzelem.

                                      Érint az érzelem.
                                      Érint az érzelem, felhők közt szögdelem,
                                      Itten e világban veled kedvesem.
                                      Mert vagy érinthetsz engemet,
                                      Azúrjába viszed, nekem napjába egemet.

                                      Ottan vagy benne, betöltöd így te azt,
                                      A következőt is, a másikat amazt.
                                      Ami majd a holnapba megyen,
                                      Csupán azért teszed, üres ne lehessen.

                                      Nem üresek azok, én is azon vagyok,
                                      Ha tehetem bele színeket rakok.
                                      Úgy meg ha már fessük mindketten,
                                      Az színében maradhat, egy egész életen.

                                      Napok múlhatnak felettünk el lassan,
                                      Perceiben harmonikusan.
                                      Gerjesztve az bennünk a vágyat,
                                      Az meg ha feléled, ő érzelmeket zaklat.

                                      Ráhat, az aztán a szíveket borzolja,
                                      Lelkeinket így kicsiszolgatja.
                                      Azok meg ha egymást érinthetik,
                                      Bizony az embert, a felhők közt repítik.

                                      Így lehet, hogy felhők közt szögdelek,
                                      Kezed fogom, mit el nem engedek.
                                      Szárnyalhatunk, az maga az álom,
                                      Múló napjainkat, évtizedben szorzom.
                                      Szerző: FM.

Vers. Ahogy megszülettem.

                                       Ahogy megszülettem.
                                       Ahogy megszülettem, zene szólt köröttem,
                                       Rádióból amit én csak lestem.
                                       Jött az át pléh, vagy a fa dobozból,
                                       Ahogy azt épp megalkották, kisebből nagyobból.

                                       Múlt az idő rajtunk, mi hatalmasodtunk,
                                       Mind ketten fejlődésnek indultunk.
                                       Én nőttem, egyre felnőttebb lehettem,
                                       Ő  töpörödött alakjában, ezt én így csak néztem.

                                       Átfogta az a világot, szépen behálózta,
                                       Alakja volt, azt mindég változtatta.
                                       Volt belőle egyre kisebb, picike apró,
                                       Akár a gyufásdoboz nagyságból, szólt a dáridó.

                                       Persze ez mind semmi, a doboz is eltűnt,
                                       Az a rádió, már telefonba épült.
                                       Benne van már, mi kecses minden,
                                       Mik meg nem születhettek, az emberi elmében.

                                       Változik a világ, az ember módizik,
                                       Zaja világának a tévében izzik.
                                       Az informatika is bejárta az útját,
                                       Mint a pók a hálójával, le az úgy fedte világát.

                                       Az ember is születhet, az mennyit átélhet,
                                       Mert közben  alkot, így telik az élet.
                                       Annyi rengeteg, az ötlet körötte,
                                       Amit meg tervezett, majd a valóságába vitte.
                                       Szerző: FM.









  

Vers, az édeshez. Mert jött az éjszaka.

                                       Mert jött az éjszaka.
                                       Mert jött az éjszaka, álmom elragadott,
                                       Azután már én velem száguldott.
                                       Vitt engem magával,
                                       Nem törődtem aztán a világnak a zajával.

                                       Hiszen az álom, mindég olyan mesés,
                                       Ott van velem érint az édeskés.
                                       Ó azok a percek ottan ő vele,
                                       Parazsat szít, lángjaival lesz szívem tele.

                                       A fény az ami aztán lefed engemet,
                                       Izzó levegő, perzsel így minket.
                                       A szívek ettől össze olvadnak,
                                       Benne álmaimban ők együtt dobbannak.

                                       Kísért mindég, ha eljön az éjszaka,
                                       Megjelenik ott egy angyalka.
                                       Menjek vele neki ez, az óhaja.
                                       Csak ne érne annak, végét az éjszakája.

                                       A hajnal az ami megtöri az éjeket,
                                       Bíborával hessegeti a csendet.
                                       Az álom meg ebbe ott marad mindég,
                                       Érint a nappal, szívembe benne az ínség.

                                       Az éjszakát vágyom, vigyen az álom,
                                       Boldogságom ottan megtalálom,
                                       Akarom ezt, egy édes rózsa szálért,
                                       Doboghasson a szívem, ő neki kegyéért.
                                       Szerző: FM.

Vers az édeshez. Ó az a képzelet.

                                        Ó az a képzelet.
                                        Ó az a képzelet, szedeget az érzelem,
                                        Én őt magam élé képzelem.
                                        Lebegve jön, aztán már lefed,
                                        Semmisül az akarat, érzésekbe tesped.

                                        Átélem most a megsemmisülést,
                                        Az ezzel járó ernyedést.
                                        A testem megadja magát,
                                        Nem akar mást, csak tégedet a csodát.

                                        Mert a csoda az te vagy magad,
                                        A tűz, az érzelem ami elragad.
                                        Szárnyaltat, tenni ellene nem tudok.
                                        Ha ennek így kell lenni, nálad landolok.

                                        Így már aztán, ott vagyok veled,
                                        Megérintet engemet a lelked.
                                        Szememet behunyom, ó a káprázat,
                                        Lebegjen előttem, a gyönyörű ábrázat.

                                        Isten tudja miért, lenni veled akarok,
                                        Ha nem így van, teérted halok.
                                        Innentől csak az érzés játszik,
                                        A vágy így ami, már rajtam uralkodik.

                                        Éjszakák jönnek, bennük a sóvárgás,
                                        Ami mindég ettől lesz csodás.
                                        Érinthetem játékában a lelkedet,
                                        Álmot dédelget az éjjel, benne tégedet.
                                        Szerző:FM.

Vers. Lágyan érintenek.

                                         Lágyan érintenek.
                                         Lágyan érintenek, a nap sugarak,
                                         Az arcomon simogatnak.
                                         Ami megérint az a melegség,
                                         Sugárzó fénye, ragyog tőle az azúros ég.

                                         Kápráztatón olyan lágyan ér el,
                                         Nappalában torkol a reggel.
                                         Araszolva megyen a nap az égen,
                                         Meleget árasztva, az halad fent a légben.

                                         Haladok én is mert a pusztát járom,
                                         Végtelenét neki belátom.
                                         Meg nyílt neki tere előttem,
                                         Végtelenét köröttem horizontban mérem.

                                         Hol az ég a földet éri szürkül az körben,
                                         Rengeteg a szép ami elfér ebben.
                                         Csodás a táj, ez meg fog mindég,
                                         Az allé, a fasor, a távolság, ott a kéklő ég.

                                         Fent a madaraknak röpte a légben,
                                         Levegőt szelnek ők az égen.
                                         Alattuk az erdő, elhúzódó fasorral,
                                         Ott szellő játszik a smaragdos lombbal.

                                         Imádom a fénynek az éltető sugarát,
                                         Ahogy színezi be a pusztát.
                                         Beragyogja az a végtelenét,
                                         Árasztva széjjel az életnek, éltető elemét.
                                         Szerző: FM.

Vers, anyák napjára. Az ingó virágszál.

                                       Az ingó virágszál.
                                       Az ingó virágszál ünnepre ébredett,
                                       Magára fel mese szép ruhát vett.
                                       Harmat gyöngy nyakláncát tette a nyakába,
                                       Édesanyákat köszönthessen, máma bokrétába .

                                       Köszönthesse az anyákat, mamákat,
                                       Dédelgethessék azok az álmukat.
                                       Mert még ők álmodnak merészet,
                                       Éltetik így a világban, az embert az életet.

                                       Rakjuk bokrétába a gyönyörű virágot,
                                       Mondjunk vele jó kívánságot.
                                       Doboghasson szívük az anyáknak,
                                       E napot, most így tegyük boldogságosnak.

                                       Szóljon az érzésről, tiszta szeretetről,
                                       Játékról a szívekről.
                                       Az intelmekről az anyákról,
                                       Az időbe múló szavakról, az aggodalomról.

                                       Mert ők ilyenek, aggódva szeretnek,
                                       Boldogok ők, amikor ölelnek.
                                       Tartsa meg az isten e jó szokásukat,
                                       Éltese őket, imádhassuk az édesanyákat.

                                       Az évnek háromszáz hatvanöt napjában,
                                       Virág nyíljon a talpuk nyomában.
                                       Legyen az így, még fen áll a világ,
                                       Szeretetbe legyen, bele burkolva aztán a virág.
                                       Szerző:FM.

Vers, az édeshez. Ha neked.

                                          Ha neked,
                                          Ha neked szemedet nézhetem,
                                          Kábulatba viszi az érzetem.
                                          Az szem pár tükrözi a lelkedet,
                                          Valahogy megérint, ez így engemet.

                                          Ottan vagy a fantázián aztán,
                                          Fénylőn, olyan tisztán.
                                          A vágyaimat gerjesztve,
                                          Akaratomon van, rá zászlója tűzve.

                                          Diadalma neki, szeretet gerjeszt,
                                          Így aztán az ember fejet veszt.
                                          Elragadó lélek, visz az édenbe,
                                          Egy édesnek bele, aztán az életébe.

                                          Nem rossz, ez kellemes érzésnek,
                                          Hódolni annak a hölgynek.
                                          Ennél szebbet nem adhat az élet,
                                          Ha róla szólhat, az ember érinthet.

                                          Az érintés ha ölelésbe megyen,
                                          Tündökölhet múló perceken.
                                          Azok meg halomba rakodnak,
                                          Csinálva helyet, így a boldogságnak.

                                          Szeretem nézni, ó azok a szemek,
                                          Csak rólad mesélnek.
                                          Tűz van benne, felizzó parázs,
                                          Átjön a varázslattal, az érintő imázs.
                                          Szerző: FM.