Fáj az élet csak azért iszom.
Gyógyítgatom fájó lelkemet,
A búját, mert olyan keseredett.
Az ember baját, a bor oldozza,
Kicsit a szívet megdolgozza,
Neki bogozza, a kötelékét,
Így benne megteremti a békét.
Arra volna mostan szükségem,
Dobott engem a kedvesem.
Nem számíthatok rá, nem vár,
Szíveknek huny a parazsa már.
Nem várhatok én tőle semmit,
Közömbösség ami szédít.
Nekem fájdalomba viszi lelkem,
Mardoshat most az emlékem.
Fájon érint, pedig olyan szépek,
Hiszen részei az életemnek.
Hagyom, miért is hessegetném,
Aztán sose lenne lelki békém.
Rakosgatom őket szépen sorba,
Ne eshessen bennük csorba.
Ha már egyszer képbe vannak,
Idő lehet gyógyír a bánatomnak.
Majd kitörli azt, ami nem kell,
Hagy képet szép jelenettel.
Vigaszom én a borba keresem,
Búcsú ez most, tőled kedvesem.
Szerző: FM.
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése