Napomat lefedi a búbánat,
Keresem a vigaszomat.
Kapaszkodnék fába, fűbe,
Amibe lehetne mindenbe.
Háborog a lelkem tengere,
Ráveti hullámát szememre.
Könny folyik végig onnan,
Patakjaként van a sorsban.
Csordogál szép csendesen,
Gátja között a jelenen.
Fájdalom él a pillanatban,
Képet érint most az abban.
Elébem hozza a múltamat,
Azokat a szép napokat.
Mikor az még töretlen volt,
Életem csak terólad szólt.
Fedi emléke régen azt már,
Tudatába mégis vissza jár.
Képek jönnek érintenek,
Azután szívet téphessenek.
Lelket rázz, ami felbolydul,
Benne aztán fájdalom dúl.
Lefedi napomat nekem,
Bele bánatába viszi lelkem.
Azt elfeledni így lehetetlen,
Uralkodik most a szépen.
Sorsom könyvébe íródott,
Hiszen, csodának számított.
Szerző: FM.
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése