Csendbe fullad a nesz, csak az óra ketyeg,
Az idő múlása mi bele pereg.
Dereng a jelen, majd benne hal,
Rövid élete röppen tova, múlásába a pillanattal.
Elragad az visz minket is, mi vele utazunk,
Életre váltott a jegyünk, fut a vonatunk.
Állomásokon át amit a múlt emészt.
Jelen érinti, jövőjébe viszi, majd a múltba veszt.
Játszva kellene közben, itt élni az életet,
Ember szabja azt, néhol erőltettet.
Halált gerjesztve, cselekedetre,
Éleszti világába anyagiakért, a fegyvert zörejre.
Az élhető életet, így félelembe rettentve,
Urak érdeke ez ránk erőltetve.
Még ártatlanokkal húzassák a rabigát,
Kéjüknek elégítik ki vele a hitvány becsvágyát.
Életet lehetne élni, úgy csak félelem nélkül,
Így szépet rombol mert az beszűkül.
Pusztításába, minden rommá válik,
Nem szolgál semmit, benne a gyűlöletbe izzik.
Robajba fullasztva neszt, viszi a halálba,
Hagyva aztán benne bújába.
Alá hangot adva, hősöket kreálva,
Tépet sorsával, fájdalomba tömeget hajszolva.
Könnyeket itatva dühvel, mi van a sebeken,
Emberek bújában emlékezeten.
Történést éltet borzalmat, neki szenvedését,
Lelken van, évszázadokon át rakja rája bélyegét.
Szerző: FM.
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése