Ó messze szálló sóhajok,
Vágyban rejlő óhajok.
Gondolatok ti gyötrőek,
Tudatomban ha bele telepedtek.
Jöttök aztán érzést éltetve,
Lélekbe sebet feltépve.
Mégse húzza nálam a srófot.
Vágyat éleszt, érzésből fakadót.
Úgy érint, ez már sóvárgás,
Előtörő fájó vágyódás.
Csak érted örökkön, kövülten,
Árad szeretetem, ami önzetlen.
Oka van, fellángolásba mehet,
Éledni kéne, de nem lehet.
Álmodom, vágyat hajszolok,
Ebből kiszállni soha nem tudok.
Mint az ár sodródok, ez vacak,
Tapogatok, a szemem is vak.
Köröttem zárt az út,
Embere, rejtélyes labirintusba jut.
Nincsenek már csak a sóhajok,
Érzem lelkemben sorvadok.
Visz a vágyam mégis engemet.
Sírom nekem, a sorsom mi temet.
Szerző: FM.
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése