Már árnya csak a múló tél magának,
Tavasz veszi végét annak.
Lehelete fogy, a fagyos,
Új napok jönnek, ami melegében napos.
Tűnőben van, megy tovább az időben,
Már ágak vannak rügyben.
Langyos a szellő lengedezik,
Fűszálak között, az ibolya illatosan kéklik.
Itt van, hiszen a kikelet ami érkezett,
Magára a táj már új ruhát vett.
Amibe szendergett azt levetette,
Mi rajta volt a szürke, ő tarkára cserélte.
Magával hozta a májust is, az illatosat,
Virágai bonthatnak szirmokat,
Zsongásba menő rovarokkal,
Nektártól kábult táncot lejtő pillangókkal.
Az érkező tavasz, már új életet éltet,
Smaragd színe neki, opállal telített.
Mesés színeivel kápráztathat,
De benne van az is gazdagságot hozhat.
Serkentheti az embert, mindég a hitére,
Munkájába vetett szenvedélyre.
Tenni az életért, majd szüretbe vinni,
Aratni, amit a tavasz adott, élelemé tenni.
Szerző: FM.
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése