Elviselni mi nehéz neki, nem bírja,
Mi teher mind ki szelektálja.
Neki van ege keseredve,
Meg teszi ő ezt a könnyeibe ejtve.
Bánatába viszi áldott napját,
Sírva bele a bánatát.
Megnyílik egy picikét,
Patakba hullatja, áradó könnyét.
Bele sírja a mondani valóját,
Általunk napjába vitt átkát.
Viszi az áradat, sodrásába van,
Szövi hálóját pókként világában.
Hely ha mi oda bele akadunk,
Napunkba derűt temetünk.
Sohase nincs nyugton a bánat,
Lehetne pedig, hogy ő kápráztat.
Az mennyivel másabb is volna,
Keserűséget nem zabolázna.
Leparolázna a kedvünkkel,
Kibabrálva sok gonosz emberrel.
Ha a bánat nem lenne gerjesztve,
Gonoszsága alá lenne vetve.
Világa ettől szebbet élne,
Egén neki mindég, derűje lehetne.
Borúját szivárvány koszorúzná,
Ha fényét bele hozhatná.
Derülhetne életünknek napja,
Egébe nyúlna, nem fedné plafonja.
Szerző: FM.
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése