Vers. Teljen a napotok.

       Ezzel a versemmel, a blogomat lezárom. Ezt a verset ahogy írtam így
       gondolom.
       Legyen ez így kivitelezve. Köszönöm annak, aki látogatva olvasta a blogot.

                                        Teljen a napotok.
                                        Teljen a napotok, legyenek ott színek,
                                        Az életeteket mesésen fessétek.
                                        Hisz a tietek, a vászon meg elbírja.
                                        Azt kenje úgy az ecset, ne legyen rajta búja.

                                        Takarja mindazt, mi nem lehet valós,
                                        Megérintve ne lehessen csalós.
                                        Mibe kételye ott lehet,
                                        Nem igazi, szedegeti szét az emberi életet.

                                        Ottan van a szenvedés, baja a búnak,
                                        Ami szép lenne, árnyak takarnak.
                                        Amit aztán bele ködbe visznek,
                                        Mért kellenek életünkbe, ezek a torz képek.

                                        Fessétek a vásznat, a hátterét mesésre,
                                        Ne adhasson okot a félre értésre.
                                        Lehessen tiszta, az ösvény amin jártok,
                                        Az élet szépségén, rajta ne lehessen átok.

                                        Keverjétek a színeket, a vidámságába,
                                        Lehessen a mosolyotok abba.
                                        Hiszen tőletek függ minden,
                                        Fogjátok a kezeteket, az erő ott lehessen.

                                        Ezt kívánom csupán, a pálya a tiétek,
                                        Lélekben én ott leszek veletek.
                                        Verset írni többet már nem fogok,
                                        Még élek, ha él a lélek, ehhez drukkolok.

                                        A mesés életért, az utánunk jövőkért,
                                        Bolygónkért, a fent maradásáért.
                                        Fessetek ti olyan gyönyörűen,
                                        Az a mesés vászon, boldogságba vigyen.
                                        Szerző: FM.
.

Vers. Megszülettem.

                                         Megszülettem.
                                         Megszülettem, a sors kegyeltje lehettem,
                                         Ő tőle múlhatott innen az életem.
                                         Olyan mint egy kerék, forgásában van,
                                         Fordul hol így, hol úgy sosincs nyugalomban.

                                         Doppingolva fel, az ember hangulatát,
                                         Bele viszi oda, az életnek fintorát.
                                         Van olyan, hogy a sínen terelget,
                                         De borzolgatja mindég, a biztonság érzetet.

                                         Érzéseibe viheti bele az a csodálatot,
                                         Hangulatba tartva, így a káprázatot.
                                         De jó is lenne, ha ez maradhatna,
                                         Állandósulna az elán, az sohasem változna.

                                         Így állapotban az sosem nem marad,
                                         Van mikor embere padlóhoz tapad.
                                         Rugaszkodna tőle, de az nem engedi,
                                         Így meg már élete, hogy is lehetne egyedi.

                                         Benne van ott abba, neki kettőssége,
                                         Komorságában lehet a lényege.
                                         Mert úgy van ahogy a sors terelgeti,
                                         Az élet vidámságát, szomorúságában viheti.

                                         Telik az életem, vezérli azt sorsom,
                                         Lerombolva néha, az akaratom.
                                         Betegség, vagy más hangulatot romból,
                                         Életembe benne, adhatna az a boldogságból.
                                         Szerző: FM.

Vers, az angyalhoz. Keresve a lélek.

                                         Keresve a lélek
                                         Keresve a lélek, vágyja a szépeket,
                                         Tudata szitálja, így már a képeket.
                                         Azt ami megérinthet, díszei a térnek,
                                         Ahogy meg érintenek, már magukhoz kötnek.

                                         Az ember marad hatásának alatta,
                                         Tapadhat arra rá a pillanata.
                                         Így egy lény is megérintheti akár,
                                         Úgy is hogy elvakít az, mint egy fénysugár.

                                         Te is úgy jöttél, akár egy tünemény,
                                         Érintő pillanat, örök az élmény.
                                         Szabadulni már nem lehetett,
                                         Képbe maradott, így egy életre elkötelezett.

                                         A vágy éledt, az már esedezett érted,
                                         Mert, a lélek megérintet téged.
                                         Éltethetett a szív így egy tüneményt,
                                         Fókuszában tartotta benne, már az a reményt.

                                         Borzolta a térbe, nappalban az éjben,
                                         Nekem benne az életemben.
                                         Szeretném élőben, örökön legyél,
                                         Érezhessem mindég én, hogy a szereteted él.

                                         A lélek éltesse, az keresse a szépet,
                                         Ha már vágyja a szeretet.
                                         Hely az emberét az ha megérintheti,
                                         Boldogságát életére, semmi úgy rá nem veti.

                                         Angyala az életének, desszertje lehet,
                                         Az élő szeretet, meséjébe vihet.
                                         Úgy meg embere már szépet érinthet,
                                         Útján töltött életéről, a tudat regéket zenghet.
                                         Szerző: FM.

Vers az angyalhoz. Neszbe borult éjszakák.

                                                Neszbe borult éjszakák.
                                                Neszbe borult éjszakák, érintő képzetek,
                                                Bennetek magamban révedek.
                                                Drága várom neked a fényedet,
                                                Az angyalt, az édeset ottan kereslek tégedet.

                                                Bene vagy aztán a csendbe képzeletbe,
                                                Így már itten lehetsz velem az éjbe.
                                                Képben élsz a fantáziámba,
                                                Mert lényed érint, nem vagyok magányba.

                                                Lenyugszok általad, éled fel a vágyam,
                                                Az éjnek burkával takarom magam.
                                                Éltethessen tégedet a gondolatom,
                                                Ha már egy rózsaszál, ringassa az álmom.

                                                Ottan vagy már a két karom ölelhet,
                                                Angyalom a képzet veled éltet.
                                                Ott vagyok az érintő káprázatodban,
                                                A meseszép álomnak, bódult mámorában.

                                                Gondtalan ott minden, ez olyan eredeti,
                                                Palettáját neki nem az élet festi.
                                                Másképpen rakja az álom a színeit fel,
                                                Nincs ott csalfa, mi a vakreménnyel ér fel.

                                                Ha nem érintené reggelét hajnala bíbora,
                                                Nem lehetne ott az életnek fintora.
                                                Azután már a vágy, szívet szorít azért,
                                                Gyere álom, dobbanjon a szív a rózsaszálért.
                                                Szerző: FM.

Vers, egy angyalhoz. Az éjszakában.

                                        Az éjszakában,
                                        Az éjszakában, álom visz a messzeségbe,
                                        Így lehetek benne másik térbe.
                                        Örök játéka ez az éltemnek,
                                        Lehessek édesem, vágyam szárnyán útra kelek.

                                        Utaztat a vágy már, angyallal szárnyaltat,
                                        Akinek szavai innentől rám hathat.
                                        Az éjszakába, megy az meséjében,
                                        Egy másik dimenzióban, egészen más térben.

                                        Úgy tűnik végtelen lesz, de végzete eléri,
                                        Akarja a reggelt, a pirkadatot kéri.
                                        Zuhanásába megy már a szárnyalás,
                                        Emléknek marad az, hol ott van a vágyakozás.

                                        Nem érnek fények, mattba megy életem,
                                        Megérinti azt ottan a kérdésem.
                                        Kőrbe vesznek kóca gondolatok,
                                        Őket a vágy korbácsolja, miközben én halok.

                                        Jőnek az újabb éjek, azok újra fednek,
                                        Indulni kell, ó a hiányzó érintések.
                                        A vágyhoz kötöz, engem el nem enged,
                                        Utaztat sóvárgás mentesen, érhessem el eged.

                                        Éj ezüstjében, érezem lüktetését szívednek,
                                        Szívek tüze adja az utat a fénynek.
                                        Elragad ott lelkednek hullámzó tajtéka,
                                        Mért múló az éjszakája, ha ez életünk játéka.
                                        Szerző. FM.

Vers. Bíborszínű hajnalok.

                                          Bíborszínű hajnalok.
                                          Bíborszínű hajnalok, ébredésbe hajlotok,
                                          Mint a virág, úgy nyíltok.
                                          Szirmotok maga a fényár,
                                          Megérintheti már táját, az éltető nap sugár.

                                          Mint a víznek árja, azután már szét terül.
                                          Mesésen szép táján megül.
                                          Szemet nyit a kikelet,
                                          Gyöngyöket tereget, harmat csepp ad életet.

                                          Ó éledő természet, szemet nyitnak életek,
                                          Ébrednek, hangolódik a berek.
                                          Madár dala száll széjjel,
                                          Új napba éneklik bele, tova repült az éjjel.

                                          Harmatos zsenge fű szálak között,
                                          A tücsök is ébredt felöltözött.
                                          Fel vetette az frakkját,
                                          Az éji koncertje után, feléleszti muzsikáját.

                                          Vonózva a hegedűjét, hallatja a zenéjét.
                                          Élteti vele a reggelét.
                                          Oly szép ezt így átalélni,
                                          A tónak, a hullámokban ringó vízét nézni.

                                          Mesés szép reggelek, amik élettel teltek,
                                          Mindég egy új napba visznek.
                                          Festik fel az életet, új vászonra új színnel,
                                          Az élteti a képzetet, megfestett szép képekkel.
                                          Szerző. FM.

Vers, az édeshez. Suhanó kerekek.

                                          Suhanó kerekek.
                                          Suhanó kerekek, száguldásba visznek,
                                          Meg érintenek az éjjeli fények.
                                          Hagyom a városnak forgatagát,
                                          A neonfények tarka barka kavalkádját.

                                          Ezüstösen vibráló a táj körülöttem,
                                          Csillagok fénye ragyog felettem.
                                          Egy, egy le is szalad,
                                          Égnek sötétjében, a semmibe porlad.

                                          Csillagok halnak, halok néha én is,
                                          Halok közbe rád gondolok mégis.
                                          Az érintésed vágyom,
                                          Fényedet akarom, ragyogja az álmom.

                                          Ezüstös éjben, gyertya fénybe lenni,
                                          Csillagokat ablakodból nézni.
                                          Ábrándozni veled, amikor leszalad,
                                          Olyanról mi nekünk, életünkbe marad.

                                          Érhesselek tégedet egy életen át,
                                          Élhessük át a tegnapot, a mát.
                                          Láthassunk benne csodát milliót,
                                          Vigye életünk fintorát, adja csak a jót.

                                          Pörögve suhannak most a kerekek,
                                          Lassan meg is érkezek.
                                          Csillagok, más fény kell énnekem,
                                          Fénye édeskémnek, ha megérkeztem.
                                          Szerző: FM.

Vers, az édeshez. Belehuppan csendjébe.

                                                   Belehuppan csendjébe.
                                                   Belehuppan csendjébe, éjszakája,
                                                   Beragyogja millió csillagja.
                                                   Beragyog az enyém is engemet.
                                                   A sok millióból, választottam egyet.

                                                   Így az éjszakája ha ezüstözi egét,
                                                   A csillagom is szórja a fényét.
                                                   Aztán már ha érhet az engemet,
                                                   Fénye csillogásba, vigye az estemet.

                                                   E csillagnak vágyom ragyogását,
                                                   Súghassa fülembe vallomását.
                                                   Érinthessen mindég az engemet,
                                                   Akarom, lássam a csillogó szemeket.

                                                   Ez a vágyam csupán csak nekem,
                                                   Boldogság legyen ha érintem.
                                                   Tőrje azt a gátat a szeretet,
                                                   A boldogság, azután én velem lehet.

                                                   Abból meg ha van kicsi is sokat ér,
                                                   Ha szívből teszik az emberér.
                                                   Hullámába viszi, a szívet borzolja,
                                                   El érzéseket érhet, neki így a dagálya.

                                                   Ott minden napnak káprázata lehet,
                                                   Ha fénye a csillagomnak érhet.
                                                   Bódító éjszakák vágylak én titeket,
                                                   Csillag fénye vigye, rivaldába az estet.
                                                   Szerző: FM.

Vers. Él a múlt.

                                         Él a múlt.
                                         Él a múlt, mert azt temetni nem lehet,
                                         Történése sohasem nem veszhet.
                                         Úgy marad az érintetlenül,
                                         Az időben ottan, kisérthet az rendületlenül.

                                         Emberének idejében mozgásába van,
                                         Érintéseinek a káprázatában.
                                         Vagy éppen nem, erről szól az élet,
                                         Nem láttad te tegnap, máma megérinthet.

                                         Ottan azután már zárhatod szívedbe,
                                         Megöröklöd őt is emlékednek.
                                         A rosszat, a szépet a rengeteg képet,
                                         Akárhogyan is volt, az vissza kérdezhet.

                                         Ó de sok a kérdés, ami választ akar,
                                         Az ember ettől néha fejet vakar.
                                         Ezt elkerülni mégsem nem tudja,
                                         Örökösen érinthet az öröme, vagy búja.

                                         Minden érintés, bele megyen tettbe,
                                         Nagyban, vagy egészen picikébe.
                                         Rajtunk függ, hogy van szervírozva,
                                         Szépet is éltethet, ha azzal van bevonva.

                                         Mert a múlt mindég él, örök élettű az,
                                         Képeiben lehet benne ez, vagy amaz.
                                         Lehet tüske ami sebet szúrhat,
                                         Jöhet olyan része is, mi tavaszt áraszthat.
                                         Szerző: FM.

Vers, az angyalhoz. Szeretnék én.

                                          Szeretnék én.
                                          Szeretnék én, orcádra csókot vinni,
                                          Mesés estéidben teveled ott lenni.
                                          Fürdő vizedbe, szórni rózsaszirmot,
                                          Gyertyákra csiholni kádszélén a lángot.

                                          Egy virág szálért, tenném mind eztet,
                                          Érzése jó ha embere kényeztethet.
                                          Mert úgy lehet, szeretve lenni,
                                          Ha az életet angyallal, lehet érintetni.

                                          Hogyha meg már, szeretet érinthet,
                                          Gyönyörűség érinthessen estet.
                                          Érintsem meg, a virágok királynőjét,
                                          Liliomszálban virágját, neki hófehérjét.

                                          Ha az így lehet, az meséjébe vihet,
                                          Nem akarok fokozni képletet.
                                          Aztán már az andalító zene,
                                          Éjének kábulatában, le érzéseket fedne.

                                          Ottan benne éjbe, tűzbe meg pilledni,
                                          Reggelében, kebleden pihenni,
                                          Ébredve az érzelem tengerében,
                                          Bíbor színeivel, az új napjába vihessen.

                                          Lehessek benne abba virágszállal,
                                          Egy gyönyörű fehér liliommal.
                                          Ha majd érinthetem az estéket,
                                          Az illattal vidd kábulatba, ottan éjeimet.
                                          Szerző: FM.

Vers. Átérezve a szót.

                                            Átérezve a szót.
                                            Átérezve a szót, faggatom magamat,
                                            Latolva bogozom ki azokat.
                                            Azt ami fogva tart,
                                            Most úgy ért el, az lelkembe belemart.

                                            Megérintett farkasként csaholtan,
                                            Szállt a szó felém gúnyosan.
                                            Csak nyeltem, a szavam elakadt,
                                            Aztán a hangszalag, rezdületlen maradt.

                                            Mér farkasa az ember, a  másikának,
                                            Azok a fogak mért is vicsorognak.
                                            Mért kell azoknak tépni sebeket,
                                            Oktalanul felszakítva, másokon szíveket.

                                            Farkasa egymást sose nem bántja,
                                            Megdorgálná érte a falkája.
                                            Habár az ember is társas lény,
                                            Mégis mattba mehet, körülötte a fény.

                                            Sötétbe borultan, már támad azután,
                                            A borotva éle érződik szaván.
                                            Úgy vág mint agyara az ordasnak,
                                            Ott szóban, van benne helye mocsoknak.

                                            Ordasa az ember, farkasa az énének,
                                            Ha tudna parancsolni létének.
                                            Talán az élet is éltetőbb lehetne,
                                            Mint a farkas ő is  benne, falkába lehetne.

                                            Ha meg úgy lenne, a lehetőségért,
                                            Küzdene egymásért.
                                            Ha belőle mégis kitörne ösztöne,
                                            Neki ottan a baja, a többivel meggyűlne.
                                            Szerző: FM.

Vers, az édeshez. Mondja az énem.

                                          Mondja az énem.
                                          Mondja az énem, magadra vigyázzál,
                                          Vigyázzál a tűzzel sose játsszál.
                                          De a szív vissza szól,
                                          Nyugodtan játsszál érezhesd magad jól.

                                          Harcba vagyok mindég az akarattal,
                                          Örökös ez vívódok magammal.
                                          A szív kerül ki győztesen kérdez,
                                          Az isten a tudója, miért is van mindez.

                                          Akarom a tűzet perzseljen az engem,
                                          Az, az asszony lehessen a fényem.
                                          Ha a tüze lobban lefed vele engemet,
                                          Lángba borítja az, nekem is a szívemet.

                                          Játékába megy bele így az élet,
                                          Kettőződik benne a szeretet.
                                          Oda vissza szól az,
                                          Csodás érzés, hisz érintő fény halmaz.

                                          Csak fényt akarok vezéreljen engem,
                                          Árnyék ne érhesse soha az életem.
                                          Mert ha fény fogy, olyan zord minden,
                                          Nem találom magam, köd ül a szívemen.

                                          Hadakozok mindég, az énem beleszól,
                                          A szívem az ésszel öröké harcol.
                                          A szív győztesen kerül ki ebből,
                                          Tűzbe borul aztán, így kaphatok fényből.

                                          Megérint az édes játszanak a fények,
                                          A szeretetnek húrjain pengenek.
                                          Olyan mesés neki a dallama,
                                          Életet fed hangja, marad rajta a dilemma.
                                          Szerző: FM.