Vers. Minden napba ott van.

                                       Minden napba ott van.
                                       Minden napba ott van, a remény kísért,
                                       Késztet minket mindég egy újért.
                                       Megérint, az lefed minden rosszat,
                                       Aztán keresteti velünk mindég a kiutat.

                                      Akaraton van rajta, azt meg lovagolja,
                                      Ami bántó azzal csatáját vívatja.
                                      Nem hagy, sohase csüggedni minket,
                                      Tölti napjainkba a pozitív részecskéket.

                                      Ami minket éltet, csak szépet mindenből,
                                      Bánatot hesseget ki így az életünkből.
                                      Gondolatot terel, hogy újak jöhessenek,
                                      Arcunkra azok fel mosolyt vihessenek.

                                      Derűjével fedheti az nekünk életünket,
                                      Éltetve vele a sugárzó szeretetet.
                                      Akit az érint rajta is mosolyt fakaszt.
                                      Burjánzik aztán, így éltetheti a vigaszt.

                                      Reménye életünknek a vigaszát táplálja,
                                      Az embernek nem lehet így búja.
                                      Töltődünk mindég, mi küzdünk a jóért,
                                      A napért a jobbért, egy szebb holnapért.

                                      Amibe minket a remény mindég érinthet,
                                      Napjainkba nekünk csak szépet éltethet.
                                      Mindég akad egy kéz, ki másikat érhet,
                                      Csüggedést old fel, a remény ott ő lehet.
                                      Szerző: FM.

Vers, kedvesemhez. Jöttél te fényként.

                                                   Jöttél te fényként.
                                                   Jöttél te fényként, érintettél engemet,
                                                   A pillanat mi megfogott tégedet.
                                                   Szemem, hogy csukódott éreztem,
                                                   Felfogtam én azt, ott rögtön átéltem.

                                                   Érkezésed neked nem is volt véletlen?
                                                   Túlment az rögtön az érzésen.
                                                   Behunytam szemeim, láttalak tégedet,
                                                   Maradhattál te ott érintve a szívemet.

                                                   Ott lehettél mindég már velem ezután,
                                                   Tüzet élesztve a szívnek parazsán.
                                                   Hagyva, hogy szabadon szárnyaljál,
                                                   De azért legyél, a szívembe lakhassál.

                                                   Tápláld a tüzet, melege járja lelkemet,
                                                   Pezsdítse véremet, az járja át eremet.
                                                   Életem része lehessél énnekem,
                                                   Még vérem pezseg, éltethessed énem.

                                                   Jöttél te fényként én marasztaltalak,
                                                   Kívántam aztán azt mindég lássalak.
                                                   Lehessél része te az életemnek,
                                                   Ott legyél velem útján ösvényemnek.

                                                   Úgy haladhassunk, kezed foghassam,
                                                   Életedet neked aztán vigyázhassam.
                                                   Csodáljuk mi ottan a szépet, az életet,
                                                   Áldhassam, mi érintett azt a képzetet.
                                                   Szerző: FM.

Vers. Mint zúgó patak ott benne

                                         Mint zúgó patak ott benne.
                                         Mint zúgó patak ott benne medrében,
                                         Úgy folyik az életünk az időben.
                                         Viszi azt, az magával ragadja,
                                         De úgy, mindég a gátja között tartja.

                                         Sors határozza nekünk meg utunkat,
                                         Irányt mutat, az ember azon haladhat.
                                         Ott vagyunk mi, rajta állandóan,
                                         Akadályt leküzdve, ami előttünk van.

                                         Juthat abból bőven daccol az életen,
                                         Meg van terítve röggel bőségesen.
                                         Lehet csak azért, lassabban haladjunk,
                                         Mi mellet megyünk, abból láthassunk.

                                         Észrevegyük azt, a világunk mit adhat,
                                         Azért is jó néha, az ember lassíthat.
                                         Így tovább maradhat, minek elsietni,
                                         Esetleg tovább lehet a világot éltetni.

                                         Mert szép az, valami mindég változik,
                                         Az ember szemeit gyönyörködtetik.
                                         Amik sokszor, oly semmisnek tűnnek,
                                         Aztán az életünknek a részei lehetnek.

                                         Velünk jönnek netán kezünket fogva,
                                         Esetleg a szívünkbe bele lopódzva.
                                         Vagy éppen képbe, a képzeletünkbe,
                                         Ami aztán, hagyja fényét az emberbe.
                                         Szerző: FM.

Vers. Évek szállnak.

                                        Évek szállnak.
                                        Évek szállnak, velük múlnak a nappalok,
                                        Ott vagyunk mi, cselekvést visznek azok.
                                        Akár hogyan is, de ez mirólunk szól,
                                        Benne a tettünk, amit az idő magával tol.

                                        Életünket fedi le, úgy ahogy mi megéljük,
                                        Neki a lapjait visszapörgethetjük.
                                        Borítója között történések vannak,
                                        Álmok, amik végül meg is valósulhattak.

                                        Benne van életünk, ahogyan játszottunk,
                                        Le van az írva, amit elrontottunk.
                                        Csupán csak azért tanulhassunk abból,
                                        Ne forduljon elő, mi tartózkodjunk attól.

                                        Vannak dolgok, mit akaratunk vezérelhet,
                                        Olyan is az élet adja, majd újra elvehet.
                                        Lehetünk itt a romos életbe áldást várva,
                                        Felénk nyújtott kézbe bele kapaszkodva.

                                        Ott van nekünk tettünk, a napokkal száll,
                                        Az idő tolja azt, halad soha meg nem áll.
                                        Ha rontunk valamit, marad úgy az időben,
                                        Rossz érzésként esetleg benne lelkünkben.

                                        Bele vési magát, érezzük azt, hogy ő van,
                                        Onnan előtörhet, az érinthet fájóan.
                                        Tettünk az időben van borítók mögött,
                                        Szemelgethessük azt pörgő lapok között.
                                        Szerző: FM.

Vers, kedvesemhez. Fogy a napnak fénye.

                                        Fogy a napnak fénye.
                                        Fogy a napnak fénye, benne estélye van,
                                        Bíbora megérinti kicsikét kormosan.
                                        Csillag fénye villan, lefedve az eget,
                                        Hold úszik, ezüsttel színez be felleget.

                                       Úgy jönnek a fények, kápráztatnak azok,
                                       Gyönyörűm most csak te rád gondolok.
                                       Itt vagy velem én érzem ölelésed,
                                       Csillagos estében meg érintett fényed.

                                       Megérintesz engem, viszel az álmodban,
                                       Éjnek lehetünk mi így a bíborában.
                                       Ölelések között, abba bele burkolózva,
                                       Szavak nélkül ottan a csendet hallgatva.

                                       Csak moccanva az álmot meg ne törje,
                                       Az estének most lehessél te a fénye.
                                       A zene az, ami jöhet abba halkan benne,
                                       Hegedűnek szava helyettem beszélne.

                                       Mondaná el azt is, hogy én arra vágyom,
                                       Teljesülhessen be végre ez az állom.
                                       Valóság legyél te az estnek a bíborában,
                                       Fénnyel melegség is, áradhasson abban.

                                       Betöltődhessen szívünk azzal egy életre,
                                       Hathasson az aztán rá majd a lélekre.
                                       Íródhasson be a szíveinkbe nevünk,
                                       Perceket azután, csak egymásért éljünk.
                                       Szerző: FM.

Vers, a közelgő halottak napjára. Égjen gyertya értük.

                                             Égjen gyertya értük.
                                             Égjen gyertya értük, kik már ott vannak,
                                             Ahonnan nem jöhetnek vissza a szavak.
                                             Hol nincs érintés csak a vágy, ami élhet,
                                             Már a hűvös sír van, elmúlt életek felett.

                                             Halottak napján ott fény legyen sírokon,
                                             Hisz őket meg illeti, ezen a szép napon.
                                             Égjen egy szál gyertya minden lélekért,
                                             Imádkozzunk értük, az örökkévalóságért.

                                             Itt vannak ők velünk, itten a szíveinkbe,
                                             Nem mehetnek sohasem feledésbe.
                                             Nekik emlékeik mindég velünk vannak,
                                             Kísértenek azok, ha nem is jönnek szavak,

                                             Azok a tettek, amelyeket mi átélhettünk,
                                             Múló napjainkban egymásért tehettünk.
                                             Átjött a szeretet, a vívódás az életért,
                                             Egy jó szó, a küszködés minden új napért.

                                             Itt él ez bennünk, mi magunkkal visszük,
                                             Nyugodt perceinkben rájuk emlékezünk.
                                             Akaratlanul is azok feltörhetnek,
                                             Úgy, hogy ő tőlük a könnyeink eredhetnek.

                                             Hozzuk virágunkat, égetünk mi gyertyát,
                                             Sírjuk előtt mondjuk értük az imát.
                                             Szeretetünk lángja sohasem ki nem hűl,
                                             Megcsorduló könnyünk, az szemünkre kiül.
                                             Szerző: FM.

Vers, kedvesemhez Ereszkedik le az este.

                                   

    

                             
                                      Ereszkedik le az este.
                                      Ereszkedik le az este, ez a nap is elszáll.
                                      Hálát adok az Istennek te is benne voltál.
                                      Legyél az estémben is mindég énvelem.
                                      Örökre befogadott téged már a szívem.

                                      Itten vagy te benne, így be van az lakva,
                                      Kulcsa annak, néked oda van már adva.
                                      Jöhetsz mindég, te szabadon repülhetsz,
                                      Gyere, hiszen abba boldogságot éltetsz.

                                      Elszállt ez a nap is megy az a többi után,
                                      Sötétje estének telepszik rá aztán.
                                      Beül neki csendje az unalmat éltet,
                                      Fáradsága az emberen neki erőt vehet.

                                      Érzem már én is, a szemeimet lefogja,
                                      Az álmosságot arra szépen oda rakja.
                                      De mielőtt azokat lehunyom,
                                      Az estébe még imámat bele mondom.

                                      Mondom te érted is segítsen meg Isten,
                                      Ami rossz teveled meg ne történhessen.
                                      Angyalok vigyázzák mindég a léptedet,
                                      Élhessed meg üdén fényében reggeledet.

                                      Legyél aztán megint benne a napomban,
                                      Mosolyod mindég vigasz legyen abban.
                                      Szemed csillanása, engem kápráztasson,
                                      Fedje le azt öröm, csak nekem ragyogjon.
                                      Szerző: FM.

Vers. Mikor az emberbe.

                                        Mikor az emberbe.
                                        Mikor az emberbe a szerelem hevül,
                                        Az akarat zsugorodik, az törpül.
                                        Tekintélyt veszít, az semmisé válik,
                                        Hagyva magát, inkább ő leparolázik.

                                        Alámerül, ott van a tudatba vegyülve,
                                        Meg húzódik benne reményt éltetve.
                                        Ami szenvedélyé válva,
                                        Aztán már akaratát játékába rántva.

                                        Sodorja az embert bele varázsába,
                                        Ott lehet neki benne a kábulatába.
                                        Játék ez, az érzések játszanak,
                                        Úgy jöjjenek, azok sohase ártsanak.

                                        Hisz ettől szép az élet játékot éltet,
                                        Ember dönthet, abba meddig mehet.
                                        Túlzásba vinni nem szabad sohase,
                                        Mindég a jót, a szabadságot éltesse.

                                        Életünk, ha rosszat akar, akarat éljen,
                                        Ami bút okoz, azon felül kerekedjen.
                                        Alakíthasson az mindég a játékon,
                                        Az soha senkinek aztán ne fájhasson.

                                        A szerelmet az édest engedje kifutni,
                                        Úgy bánat abba ne tudjon bejutni.
                                        Annak legyen mindég az a rendje,
                                        Ne parolázzon, az akarat ne engedje.
                                        Szerző: FM.

Vers, kedvesemhez. Megérintette szívemet.

                                         Megérintette szívemet.
                                         Megérintette szívemet átjött a fény,
                                         Estéjébe hozta él most a remény.
                                         Lefedett vele mindent csendesen,
                                         Nem nézhettem ezt így közönyösen.

                                         Oly őrjítő a csend kell most menni,
                                         Hozzád  azután teveled ott lenni.
                                         A világnak egy elrejtett zugából,
                                         Éltetni az estét fényében valahol.

                                         Feldobatni őt hagy éljen a remény,
                                         Hagyni, hogy fedje ezüstösen a fény.
                                         Mert még az ott van mivelünk,
                                         Sóvárgó vágyon felül kerekedünk.

                                         Azután már legyen velünk a valóság,
                                         Béke honoljon ottan, azt fedje olajág.
                                         Ne jöjjön zaklatón zaja a világnak,
                                         Kit érdekel, ha élhetünk egymásnak.

                                         Élni csak egymásért a pillanatokért,
                                         Boldogságban eltöltött percekért.
                                         Ami mindég egy újabb napot éltet,
                                         Mert oda hinti magját, abba szeretet.

                                         Megérinti szívem, fény vonz engem,
                                         Hozzád visz az mindég kedvesem.
                                         Vigyen még élek, veled ott lehessek,
                                         Fogva kezed, imádva szerethesselek.
                                         Szerző: FM.

Vers. Sajog a szívem

                                     Sajog a szívem.
                                     Sajog a szívem a gondolatom kevereg,
                                     Mert az emlék sohasem szendereg.
                                     Itt van, az felidézi, hozva a múltat,
                                     A régi szép időkből képekkel traktálgat.

                                     Itt vagytok barátok, most itten én velem,
                                     Gondolatomban benne énnekem.
                                     Ó azok a bulik, amiket átéltünk,
                                     Volt minekünk állandó törzshelyünk.

                                     Kisvendéglőnek hétvégi forgatagában,
                                     Hegedű hangjának a kábulatában.
                                     Múlattuk mi ott az időt, mulatunk,
                                     Prímás játékától bizsergett a talpunk.

                                     Áttáncolt éjszakák, azok a mámorok,
                                     Változtak az idők barátok hol vagytok?
                                     Elsodort az élet, mi vittük a dalunkat,
                                     Össze már sohasem hangoltuk azokat.

                                     Múló időben már nem is lesz alkalom,
                                     Dúdolóm most magamban dallamom.
                                     Átgondolom közben az életemet,
                                     Közülünk kik azok, kit sírhalom fedhet.

                                     Ott vannak, ők mentek nagyon sokan,
                                     Bele halt a dal is régen a vonóban.
                                     Gondolok rátok cimborák még élek,
                                     Nóta helyett, imámat mondom értetek.
                                     Szerző: FM.

Vers. Érint az őszi est.

                                         Érint az őszi est.
                                         Érint az őszi est, ő ránk telepszik csendben,
                                         Mire ocsúdnánk, mi ottan vagyunk abban.
                                         Jön az korábban sötét leple meglebben,
                                         Ezüstösen megcsillan a holdnak sugarában.

                                         Tájára ráhúzza, lefedi az ősznek a színét,
                                         Ritkuló lombkoronáit fáknak megérintve.
                                         Nekik rezes ruhájukon otthagyva ezüstjét,
                                         Csillaglámpásokkal az éjszakát színezve.

                                         Szél ad zenét, beleviszi, húrjain pengetve,
                                         Az estéjének csendjében a dallamát.
                                         Szerte szál tájában, azzal azt megérintve,
                                         Benne hallani az éneket, fáknak susogását.

                                         Ha álmosan is, de még levelük meg rezzen,
                                         Ágaikhoz ragaszkodva még ott vannak.
                                         Bele viszik bús dalukat a csillogó éjben,
                                         Szánva talán társaikat, kik már aláhulltak.

                                         Érint, az őszi este jön, korán érkezik már,
                                         Rövidítve a délutánját, azt megkurtítva.
                                         Hol van már a fényár, hol van az a nyár,
                                         Viszi azt az idő magával a múltjába zárva.

                                         Most hosszú éjszakáknak az ezüstje villan,
                                         Ha derűs azt oda a hold viszi, lefedi vele.
                                         Vagy ébredő reggelben a dér, ami csillan,
                                         Lassan így majd az ősz, a télbe fordul bele.
                                         Szerző: FM.

Vers, kedvesemhez. Vágyom a reggelt.

                                                Vágyom a reggelt.
                                                Vágyom a reggelt, benne az ébredést,
                                                A fények játékát mi átjön az érintést.
                                                Téged édesem, hogy láthassalak,
                                                Értelmét adhasd, az érkező napomnak.

                                                Igazán szépek azok csak úgy lehetnek,
                                                Ha láthatom ragyogását a szemeidnek.
                                                A kiülő mosolyt mi orcádat feldíszíti,
                                                Hol a fények játéka érint, hajad ékesíti.

                                                Halhatom a hangodat, mivel te érintesz,
                                                Szavaid, azokat, amikkel meg illetsz.
                                                Bátorítanak, netán lehetnek intelmek,
                                                Benne a lélekben, érzést éleszthetnek.

                                                Szeretet áradhat, mi betölti a napot,
                                                Bele viszi abba az a boldogságot.
                                                Így lehetel te nekem az örökös álmom,
                                                Napjaimba benne az édes valóságom.

                                                Vágyom a reggelt, az éltető nappalát,
                                                Érezhesselek téged életem vigaszát.
                                                Mindent mit adhatsz, jöjjön át élőben,
                                                Hiszen az álom, mindig tova röppen.

                                                Édes mosolyodat élőben akarom látni,
                                                Így tud engem igazán babonázni.
                                                Annak benne lehetek a kábulatában,
                                                Ott, a gyönyörű nőnek káprázatában.
                                                Szerző FM.

Vers, kedvesemhez. Érted még leszek.

                                         Érted még leszek.
                                         Érted még leszek, én mindent megteszek,
                                         Neked világodban én benne lehessek.
                                         Ott lehessek veled, érinthesselek tégedet,
                                         Szeretet fényében várhassam a végzetet.

                                         Mert elfog az jönni, hiszen neki kell jönnie,
                                         Ha születik az ember kell neki mennie.
                                         Az úton végig haladva, fényben révbe érni,
                                         Ott angyaloknak fenséges dalait hallgatni.

                                         De még itt leszek, mindég csak érted éllek,
                                         Szereteteddel ki itten űrt töltettek.
                                         Engem magány soha körbe ne vehessen,
                                         Múló időben az ember szeretve lehessen.

                                         Én még éllek, utolsó leheletemig imádlak,
                                         Aztán is, ha az égiek elszólítanak.
                                         Fénylő csillagként ragyogom egedet,
                                         Csak nézzél fel, hogy láthassad fényemet.

                                         Ott leszek én az égen a többi csillag között,
                                         Fátyolfelhők között töröm az ezüstöt.
                                         Majd hunyorogva követlek tégedet,
                                         Beragyogom neked éjben fekete egedet.

                                         Jövök, érintelek estédben, ne fájjon a gyász,
                                         Hisz Isten akarata hozzá jöjjön egy fohász.
                                         Ki ott van, mindenkié mondjál egy imát,
                                         Mind ott leszünk, ha eljön az idő a várva várt.
                                         Szerző: FM.