Vers, a kedvesemhez. Mondtam én a babámnak.

                                   
                                         Mondtam én a babámnak.
                                         Mondtam én a babámnak imádom,
                                         Jött a válasz rá, ezt miért csinálom.
                                         Ilyet kérdezni Istenem, hogy lehet,
                                         Hisz nem az ész irányítja a fejemet.

                                         Azt józansága elhagyta már régen,
                                         Felülkerekedett szívem az észen.
                                         Már régen az diktál akaratomnak,
                                         Amit az ész akar, ellenáll az annak.

                                         Tudja ezt a kedves is, de provokál,
                                         Könnyebb lesz lelkének, ha piszkál.
                                         Elhinthesse aztán megint varázsát,
                                         Szívemnek az éleszthesse parazsát.

                                         Ott van azért ő benne huncutsága,
                                         Szemében van lelkének a világa.
                                         Bűbáj ül szemén, lenyűgöz ő azzal,
                                         Mit érek aztán már a kalapommal.

                                         Minek is kellene hordani énnekem,
                                         Egyenrangú lehet így a kedvesem.
                                         Hagyom a csodába azt a kalapot,
                                         Így kaphatok tőle én boldogságot.

                                         Azt mondtam neki, hogy imádom,
                                         Elárultam azt is miért csinálom.
                                         Akarom őt, mindég a napomban,
                                         Lehessek benne, ő neki varázsában.
                                         Szerző: FM.

Vers. Kezemben én.

                                            Kezemben én.
                                            Kezemben én rögöket görgetek,
                                            Ujjaim közül hullnak a porszemek.
                                            Előttem picike kupacban,
                                            Ott vannak benne így halomban.

                                            Dombba, a síkjából kiemelkedve,
                                            Fölé kerekedve, a halált éltetve.
                                            Távozásom jut róla az eszembe,
                                            Sírként jön, most emlékezetembe.

                                            Drága rög, te leszel nyughelyem,
                                            Sírom ahol majd megpihenem.
                                            Ott nem számít múlása az időnek,
                                            Csendjében halnak a pisszenések.

                                            Nem érint, által szó nem jön már,
                                            Porráválók én is, röggé mi lezár,
                                            Körbeveszi egy burok a testemet,
                                            Kívül majd zajlik, tovább az élet.

                                            Itt vagyunk, mi ezt mind átéljük,
                                            Életet éltetünk, ő értük tesszük.
                                            Gyökérként mi itten burjánzunk,
                                            Lefedik a világot, éltetik sarjaink.

                                            Nem, én nem meghalni készülök,
                                            Mostan csupán csak eltűnődök.
                                            Rögöt morzsolok, ami lefedhet,
                                            Sírom lesz, majd takarja testemet.
                                            Szerző: FM.

Vers, kedvesemhez. Szóáradat, zúdít rám.

                                                 Szóáradat, zúdít rám.
                                                 Szóáradat, zúdít rám mostan érzetet,
                                                 Nem hagyja békén a képzetet.
                                                 Az életem szépíti, nem rombolja,
                                                 Ő csupán csak fantáziámat borzolja.

                                                 Pörög az agyba benne a gondolat,
                                                 Ott vagyok neki a súlya alatt.
                                                 Hiszen rólad szól, édesem vágylak,
                                                 Gondolataim tégedet képbe raknak.

                                                 Aztán már ők, hozhatnak tégedet,
                                                 Így most ez vágyat élesztget.
                                                 Engemet ez éltet, jó érzéssel tölt be,
                                                 Velem lehetsz, benne a képzeletbe.

                                                 Itt lehetsz nekem, élteted világomat,
                                                 Hisz körötted pörög a gondolat.
                                                 Tépik a vágyat, az akaratom éltetem,
                                                 Repit már, vihet hozzád a képzetem.

                                                 Én megyek, így teveled ott lehetek,
                                                 Mosolyaid lábamról levesznek.
                                                 Boldogságba viszed az életem,
                                                 Feledem azt, hogy néha szenvedem.

                                                 Vagy ez csupán csak az élet fintora,
                                                 Minden nehézséggel, válhat valóra.
                                                 Borzoljon hát, mindég a gondolat,
                                                 Éljen a vágy, aztán vigyen az akarat.
                                                 Szerző: FM.

Vers, kedvesemhez. Szundikálok, most.

                                            Szundikálok, most.
                                            Szundikálok, most álmom visz engem,
                                            Más dimenzióban rakja az életem.
                                            Utazik a lélek, más ez a világ,
                                            Varázsában neki ott van a gazdagság.

                                            Ezt a gazdagságot a fantázia szülheti,
                                            Varázsát neki szét jó tündér hinti.
                                            Nincs kiváltságos, a sorsnak fintora,
                                            Mindenki játékot éltető mese figura.

                                            Lehet óriás, vagy fájjon zsugorodhat,
                                            Marad ez mind ott a tudat alatt.
                                            Szeretem álmomat, ha velem lehetsz,
                                            Érkezel, viszel, te magaddal repítesz.

                                            Varázsodban éltetsz, édes mosollyal,
                                            Kies tájakon, min a lélek átszárnyal.
                                            Tündér vagy, énem mesédbe viszed,
                                            Ha jön az ébredés vágyaim éleszted.

                                            Álmom vágyom aztán, azt a meséset,
                                            Pillantásaid a sokkolóan kedveset.
                                            Amit az állom éltetett, a szép mesét,
                                            Lényedet, a varázsát éltető tündérkét.

                                            Zúdíthassad rám életemnek meséjét,
                                            Vihessed annak szívembe regéjét.
                                            Legyen benne ott lant egy életen át,
                                            Pengethessed, aztán mindég a húrját.
                                            Szerző: FM.

Vers. Itthon vagyok.

                                           Itthon vagyok.
                                           Itthon vagyok, én életemet élhetem,
                                           E tájék mindég nyugtat engem.
                                           Látom, elnézem a változásokat,
                                           Fasorokban, a megvastagodó fákat.

                                           Csemeteként láthattam meg őket,
                                           Kiültetve épp gyökeret engedtek.
                                           Megeredhettek, az idő múlásában,
                                           Vidék díszei, a gyönyörű világban.

                                           Emberek munkáját, kezüket éltetik,
                                           Lombkoronájukkal az utat díszítik.
                                           Őket mostan elmerengve nézem.
                                           Hajladozva azok integetnek nékem.

                                           Nézem, átélem én a változásokat,
                                           Ami szívet érintő most olyanokat.
                                           Sokan vagytok, munkát éltettetek.
                                           Azt, hogy beérik, ti fentről nézitek.

                                           Utatok az nektek itten már véget ért,
                                           Hagytatok ránk tettetek a szépért.
                                           Kezetek munkája itt van a vidékbe,
                                           Tetteiteket viszitek mostan a szívbe.

                                           Itten vagytok, abba benne mivelünk,
                                           Még élünk mindég emlékezünk.
                                           Az érintések, azok átjönnek,
                                           Élhetnek bennük, a tettek érintenek.
                                           Szerző: FM. 

Vers. Megadta Istenem.

                                           Megadta Istenem.
                                           Megadta Istenem én is megérhettem,
                                           Nemzedékváltások vannak mögöttem.
                                           Szülök lehettünk csak így lehetséges,
                                           Nagykorúvá serdül a picike, az édes.

                                           Megadatik nekik is életük ilyen módja,
                                           Hozhassa a babát nekik is a gólya.
                                           Tatája, Mamája vagyunk mi azoknak,
                                           Közénk pottyanó édes kis csillagnak.

                                           Aztán nőnek, mintha húznák fel őket,
                                           Unokáinkból is felnőttek lesznek.
                                           Még mélázunk, de mire felocsúdunk,
                                           Tatából, mamából máris dédi vagyunk.

                                           Istenem megadta ezt is megérhettem,
                                           Több korosztály vehet körbe engem.
                                           Gyerekeim, unokáim itt velem vannak,
                                           Ragyogó ékkövei, a múló napjaimnak.

                                           Hisz az élet ennél többet nem is adhat,
                                           Ajándékot, ember szebbet mit kaphat.
                                           Ereikben csorog, tovább viszik vérét,
                                           Mesébe rakják be az embernek életét.

                                           Erről aztán már regét lehetne zengeni,
                                           Képeiket lehet emlékként pörgetni.
                                           Emlékezni vissza, ahogy cseperedtek,
                                           Hálát adni közben, a jó Istenünknek.
                                           Szerző: FM.

Vers. Szépséged teneked.

                                             Szépséged teneked.
                                             Szépséged teneked én csodálom,
                                             Hazám vagy nekem országom.
                                             Elterülő síkság, ami oly kies,
                                             Istened hozzád mindég is kegyes.

                                             Mert gazdagságát a vidéke élteti,
                                             Búzának kalászát szellő lengeti.
                                             Majd erdő övezi neki parcelláit,
                                             Madara énekli bele abba a dalait.

                                             Szalagként szelik folyói át terét,
                                             Keresve kiutat, ha elérik hegyét.
                                             Ők fölé emelkednek mindennek,
                                             Maguk között, hagynak réseket.

                                             Lábuknál lankások nyúlnak nekik,
                                             Fakadhatnak szőlőnek vesszőik. 
                                             Hírnevüket viszik világukba,
                                             Ilyen is lehet neked országodba.

                                             Körbe fognak tégedet a bérceid,
                                             Díszítve azok, kiemelik hegyeid.
                                             Hazám szép vagy szemet éltető,
                                             Formázta tájaid neked a teremtő.

                                             Medencét alkotott, azt úgy tette,
                                             Sík területét heggyel körbe vette.
                                             Amit által folyóid szelhetnek,
                                             Eged alatt, ők is díszeid legyenek.
                                             Szerző: FM.

Vers. Mert elhintettek.

                                           Mert elhintettek.
                                           Mert elhintettek, mi eredhettünk,
                                           Magból, gyökeret verhettünk.
                                           Ordasa, lehetünk akaratunknak,
                                           Mindnek, ami nem tetszik annak.

                                           Ami árthat, mi azt tépkedhetjük,
                                           Akkor is, ha vérbe visszük.
                                           Tűrhetünk, de azt ne csináljuk,
                                           Mert a rosszat árnyként hagyjuk.

                                           Azt mi rossz, miránk úgy hathat,
                                           Az boldogságot sosem hozhat.
                                           Még a gondolatból is iktassuk,
                                           Azzal mi le sosem parolázzunk.

                                           Azért akadnak, vannak rosszak,
                                           Akadályozni mégsem tudnak.
                                           Gyökerek széjjel úgy erednek,
                                           Azután ott már a sarjak lesznek.

                                           Még élünk meg sosem hátráljunk,
                                           Értük falkán belül is marjunk.
                                           Ha értelme van, menjünk halni.
                                           Ott, ha kell farkasként harcolni.

                                           Hogyha folyatni is kell vérünket,
                                           Mert így védhet más életeket.
                                           Egy nemzetet az, ha felemel,
                                           Merjünk halni érte, emelt fejjel.
                                           Szerző: FM.

Vers, kedvesemhez. Haladok, én.

                                              Haladok, én.
                                              Haladok, én a pedálokat taposom,
                                              Duruzsol halkan a motorom.
                                              Pörögnek, visznek engem a kerekek,
                                              Ha Isten is akarja hozzád érkezek.

                                              Autómat motor, engemet a vágy hajt,
                                              Bennem most gerjeszti a sóhajt.
                                              Óhaj ez akarat, csak veled ott lenni,
                                              Érinteni, az arcodra csókokat lehelni.

                                              Fogyasztom utamat, közbe haladok,
                                              Navigátor közli, merre fordulhatok.
                                              Utána egyenesbe teszi utamat,
                                              Pörgethetem ki majd a motoromat.

                                              Kies tájakat hagyok magam mögött,
                                              Ott marad az is az emlékek között.
                                              Egyre közelebb kerülök célomhoz,
                                              Faragom utam, így a boldogsághoz.

                                              Fogy a kilométer, távolsága csökken,
                                              Édes nekem, te vagy most az éden.
                                              Érzem én neked a közelségedet,
                                              Akarom azokat az édeskés perceket.

                                              Benne veled lenni, csak teérted élni,
                                              Pillanataiba csak jelent éltetni.
                                              Gyönyörövé téve, jövőbe így menjen,
                                              Múló idejében ő boldogságot vigyen.

                                              Múltjába képeit, ha mostan eltárolja,
                                              Emlékből vissza, azt majd úgy adja.
                                              Lágyíthassa vele a szíveinket,
                                              Tiedbe, enyémbe az rója neveinket.
                                              Szerző: FM.

Vers, a kedvessel. Már nem alszom.

                                        Már nem alszom.
                                        Már nem alszom, kint hajnalodik,
                                        Az ablakra eső csepp hullik.
                                        Rázza a szél, a redőnyt zörgeti,
                                        Vadsága szilaj, az esőt az rá hinti.

                                        Hallgattam neki egyhangú zörejét,
                                        Talán így akarja éltetni reggelét.
                                        Bajom nekem csak annyi vele,
                                        Szomorú lehet majd reggelem tőle.

                                        Vagy mégsem, vidámság ez nekem,
                                        Mozdulsz, ébredsz te is kedvesem.
                                        Egy új nap megint veled telhet,
                                        Istenek hála, neked meg köszönet.

                                        Hallgatom az esőnek a koppanását,
                                        Közbe nézem tested vonaglását.
                                        Láthatom a szemed, rajta az állom,
                                        Szépségét neki mindég csodálom.

                                        Boldogságba viszel, veled lehetek,
                                        Essen csak az eső, ölelhesselek.
                                        Azok az érintések, megbabonáznak,
                                        Bűvölése ez egy édes asszonynak.

                                        Karod közt vagyok, fejem kebleden,
                                        Hulljon az eső, az csak hagy essen.
                                        Játszhassunk, most ezt akarom,
                                        Vadul, mint a szél, mi veri ablakom.
                                        Szerző: FM.

Vers. Kimegyek a temetőbe.

                                                 Kimegyek a temetőbe.
                                                 Kimegyek a temetőbe odavisz a sétám,
                                                 Gondolataimba bele merülve mélán.
                                                 Sírok között megyek, itt vagyok anyám,
                                                 Fejfád előtt most megállok én némán.

                                                 Csend fed mindent, borús most a jelen,
                                                 Képek pörögnek a fejembe benne.
                                                 Gondolat éledhet, mostan az emléken,
                                                 Tőled egy vigasz szó, jaj de jó is lenne.

                                                 Olyan mikor éltél, mivel szívet érhettél,
                                                 Csupán csak egy intés, ami engem éltet.
                                                 Ó de akarnám, de itt csak a nesz él,
                                                 Lefedi sírod a szót, már sohasem érhet.

                                                 Sírod előtt állok, az emlékek közt járok,
                                                 Ki ül, gyűlik a könny a szememen.
                                                 Itt vagyok most veled, haza ide járok,
                                                 Csak így könnyíthetek már a lelkemen.

                                                 Oly jó esne a szó, vagy egy ölelés néha,
                                                 Álom marad meg valósulatlan.
                                                 Be nem teljesedik az már soha, soha,
                                                 Szívbe vagy benne mába, a holnapban,

                                                 Itt vagy te velem, én ameddig csak élek,
                                                 Emlékezem, könny ül a szememen.
                                                 Mondom az imámat veled így lehetek,
                                                 Csendjébe benne, gyertya lángja sercen.
                                                 Szerző: FM.

Vers, kedvesemhez. Jössz és itt vagy te.

                                    Jössz és itt vagy te.
                                    Jössz és itt vagy te tündérként, aztán nem,
                                    Csak tudnám, miért van így kedvesem.
                                    Hagysz magamra, majd újra elérhess,
                                    Úgy érintsél engemet, magaddal repíthess.

                                    Ott is vagyok, meg nem is, ha mégis veled,
                                    Élvezem a fényt, amit nyújt eged.
                                    Érint, átjövő szeretet, boldogságba viszel,
                                    Mégis sokszor érzem én, nem érhetlek el.

                                    Űr van köröttem, érzem nincs az betöltve,
                                    Ott vagyok nélküled, ilyenkor vergődve.
                                    Keresve kiutat, az járhatatlan körülöttem,
                                    Homály fedi azt, hisz te volnál reményem.

                                    Úgy gyere, maradjál, ne hagyjál magamra,
                                    Fény fedjen, homályt ne hozzál utamra.
                                    Ha jössz, érintsél tündérként, de maradjál,
                                    Varázsodba vigyél, te ottan szívet dajkáljál.

                                    Tartsál örökös bűvöletbe, benne transzba,
                                    Nem bánom legyek ott, életemben abba.
                                    De fájdalom nélkül, ne szenvedtess engem,
                                    Ne üljön rá szememre sohasem a könnyem.

                                    Szeretném én, ha érinthetnélek mint lényt,
                                    Bűn nem rombolhatna sohase erényt.
                                    Telhetne életünk hűn, azt ami szép átélve,
                                    Mindég, abban benne, a rosszakat temetve.
                                    Szerző: FM.