Vers. Minden nőnek.

                                          Minden nőnek.
                                          Minden nőnek kijárhatna az a tisztelet,
                                          Nem lehetne ő nélkülük élet.
                                          Azért, mit életükben véghez visznek,
                                          Benne egy világban, ott vannak éltetnek.

                                          Teszik ezt ők nehéz körülmények között,
                                          Ott a család, a munka mind mögött.
                                          Mégis mosolyogva, derülnek,
                                          Mennyi nehézségen felül kerekednek.

                                          Ha eleget tehetnek, akkor boldogok,
                                          Sugároznak, hisz törékeny virágok.
                                          Szeretet árad szerte körülöttük,
                                          Ez úgy lehetséges, ha teszünk is értük.

                                          Gesztus mindez csupán, őket így éltetni,
                                          Melléjük állva mindég segíteni.
                                          Egy bók, vagy figyelmesség csupán,
                                          Az életük is könnyebb lehet így talán.

                                          Maradhassanak mindég ők ott üdén,
                                          Tündérrózsaként, víznek a tetején.
                                          Gyönyörködtetve legyenek szemek,
                                          Érintőn ők valakinek, életet szépítsenek.

                                          Gyarló az, aki egy nőre a kezét rá emeli,
                                          Tettével ott a szépet temeti.
                                          Mert ha az, az élete része lehetett,
                                          Leírni nem szabad, hiszen őt élteti a tett.
                                          Szerző: FM.

Vers. Lehetne élni úgy.

                                          Lehetne élni úgy.
                                          Lehetne élni úgy, csak a szépet éltetni,
                                          Tetteinket mindég átgondolni.
                                          Hisz meg van a módja az érintésnek,
                                          Tolerancia lehet pillére a tiszteletnek.

                                          Mint egyéniség, mind másak vagyunk,
                                          Utunkon maradni együtt úgy tudunk.
                                          Alkalmazkodva alkotunk egységet,
                                          Mások lelkében nem viszünk kétséget.

                                          Hagyjuk hitébe emberünket benne,
                                          Segíteni őt így miért ne lehetne.
                                          Hiszen a világ is színekből áll össze,
                                          Úgy rakja össze megmaradhat nesze.

                                          Ő is kitudja fejteni a dühét, ha akarja,
                                          Mit ellene teszünk, néha nem bírja.
                                          Égi háború lesz tiltakozása neki,
                                          Nem akarja tovább, mindég így fejti ki.

                                          Bennünk is él ez, ha erőszakot érzünk,
                                          Felbolydulhat nekünk is a lelkünk.
                                          Azután már tettünk őrületbe mehet,
                                          Nem tisztel aztán ő már emberségeset.

                                          Lehetne úgy élni, csak a szépet éltetni,
                                          Minden élettel együtt derülni.
                                          Őt úgy tisztelni meghagyni hitében,
                                          De ottan ahol élhet, abba a közegben.
                                          Szerző: FM.

Vers, kedvesemhez. Érezlek, jössz te.

                                          Érezlek, jössz te.
                                          Érezlek, jössz te tünemény,
                                          Környékez így a remény.
                                          Látni véllek, eléd megyek,
                                          Mostan szavakat keresek.

                                          Olyanokat ami megérinthet,
                                          Hangzót, igazán szépeket.
                                          Itt vagy már érintelek,
                                          Ölellek, de benne feledkezek.

                                          Elakadnak érzem a szavak,
                                          Gondolatában ők elhalnak.
                                          Mondják mostan a szemek,
                                          Azok most lelket érintenek.

                                          Én megszólalni nem tudok,
                                          Ölelek közben elolvadok.
                                          Hisz itt vagy, érinthetlek,
                                          Amik pillanatokba mennek.

                                          Visznek mostan elragadnak,
                                          Érzésemben aléltatnak.
                                          Megdobbannak a szívek,
                                          E percek, ó mesébe visznek.

                                          Már tisztul azután kicsikét,
                                          Érzem kezednek érintését.
                                          Szóba mehet a gondolat,                                    
                                          Adom neked, a csokromat.
                                          Szerző: FM.

Vers. Szendereg a hajnal.

                                                     Szendereg a hajnal.
                                                     Szendereg a hajnal, de a fény már érinti,
                                                     Bíborját a kelőnap egére vetíti.
                                                     Színesíti  az világát, ébredhet a reggel,
                                                     Vele ébredünk mi is a megpihent testtel.

                                                     Kipattanó szemünkkel, új napot élünk,
                                                     Munkánkat végezzük, ott van a hitünk.
                                                     Telik a napunk ténykedhetünk benne,
                                                     Ha baj nem kerülne az, ó de jó is lenne.

                                                     Lehetne az úgy is, de hát azt mi idézzük,
                                                     Hiszen az ördögöt a falra felfessük.
                                                     Ha már ott van az, meg is jelenik,
                                                     Benne napunkba a rossz is keveredik.

                                                     Bogozzuk a szálát azt, amit mi okozunk,
                                                     Egymáson ideget mi így borzolunk.
                                                     Borulhatnak aztán az óráink romba,
                                                     Minden negatív tettünk időzített bomba.

                                                     Hely de jó lenne, ha ez nem így lenne,
                                                     Az ördögi játék benne nem lehetne.
                                                     Mindég érinthetne keze angyaloknak,
                                                     Ők lennének meghatározói az utunknak.

                                                     Szendergő hajnala, úgy éltetné a napját,
                                                     Ne hozhatná neki bele ő a búját.
                                                     Mert ha az fedi arcát az emberének,
                                                     Nem élheti tettét meg, így a jó kedvének.

                                                     Tolerancia több kéne, hisz az ami számít,
                                                     Ne keveredjen rosszal, az ami még ámít.
                                                     Éltetve szépet, embernek így maradni,
                                                     Sohasem keljen aztán, egymással ágálni.
                                                     Szerző: FM.

Vers, Csak emlékezem. Őszében vonuló.

                                                Csak emlékezem.
                                                Őszében vonuló.
                                                Őszében vonuló felhőként érintesz engemet,
                                                Vele hullatom most én is a könnyemet.
                                                Ő a nyarat, én meg tégedet könnyezlek,
                                                Tova mentél, nagyon messze, hiába kereslek.

                                                Hűvösébe vitted fényed, nem hoz tűzbe már,
                                                Dér fedi le a szívemet, oda van a nyár.
                                                Őszbe viszi a szépségét, az nem érinthet,
                                                Szép álmaim veled szálltak, mind ami éltetett.

                                                Üresek az éjszakáim, azt nem fedi álma már,
                                                Nem érinthet meg meséje, hol egy angyal vár.
                                                Hol van az a nyár, az olyan messzire szállt,
                                                Ősze fedi le az életemet, ami így sivárrá vált.

                                                Nincsenek nekem álmaim, mindet elvitted,
                                                Vigaszát sem hozza már, a gyönyörű szemed.
                                                Fakul a fény, hova lett az éltető remény,
                                                Elvitted te magaddal azt, te édes tünemény.

                                                Fájó szívem búja fedi, szomorúságában van,
                                                Ami szép volt minden, könnyeimben tan.
                                                Patakként most arcomon, mi végig zúdul,
                                                Uralkodni nem tudok, hiszen teérted csordul.

                                                Érintettél engem életemben, fénysugár voltál,
                                                Mert a sors kegyetlen, így lecke maradtál.
                                                Mit lelkemben hagytál, fájdalmát bogozom,
                                                Gyönyörű énedet, szívembe fájjon hordozom.
                                                Szerző: FM.

Vers. Elmúló életünk.

                                        Elmúló életünk.
                                        Elmúló életünk, nekünk a végzetünk,
                                        Mit években, ezrekbe mérhetünk.
                                        Jövő hozza bele, a mindennapokban,
                                        Sohasem tudhassuk, mi rejlik azokban.

                                        Örömünket hozza, vagy bánata ámít,
                                        Annak millió gyalázat tépheti szálait.
                                        Az ember vállait azután nyomhassa,
                                        Gyötri, gyötörve így esetleg balsorsa.

                                        Telik az életünk, az szebb is lehetne,
                                        Ha abba a csalóka nem lenne.
                                        Adagoljuk mi, mérgét az életnek,
                                        Minket azok a bosszantásba visznek.

                                        Ha vissza fognánk, sohase bántanánk,
                                        Embereket éhezni nem hagynánk.
                                        Másnak a java, bántatlan maradna,
                                        Földünk javaiból mindenki kaphatna.

                                        Talán másabb lenne, az emberek élete,
                                        Hisz a keserűség, ezt mindet éltette.
                                        Múlóidők, ők szörnyűséget fednek,
                                        Tanulság lehetne az, élő embereknek.

                                        Jövőnkbe majdan ez, ha tudatosulhat,
                                        Irányíthassuk akkor a sorsunkat.
                                        Mert a végzet, kegyes az úgy lehet,
                                        Ha napba, a rossznak sírokat emelhet.
                                        Szerző: FM.

Vers. Mert lehetünk.

                                        Mert lehetünk.
                                        Mert lehetünk, így most mind itten vagyunk,
                                        Életünk színpadának deszkáján taposunk.
                                        Telik az életünk a díszletei között,
                                        Együtt mindenkié, itten a színfalak mögött.

                                        Úgy, hogy ott a lelkek mind együtt utazunk,
                                        Kezdettől kezdve, egy nekünk az utunk.
                                        Haladunk azon közben az idő telik,
                                        Szeszély annak pillanata, sorsunkon múlik.

                                        Utol ér hisz követ, végzetünk az kiemelhet,
                                        Össze is törhet akár, díszletet rendezhet.
                                        Esetleg életet, szépet varázsolhat,
                                        Szomorúságot, netán boldogságot válthat.

                                        Megyünk mi mind, tapossuk azt a deszkát,
                                        Élvezve annak fantasztikus színskáláját.
                                        Érint bennünket, ott van a csillogás,
                                        Isten teremtette, neki a világát mi busás.

                                        Ebbe a közegbe itten gyönyörködni lehet,
                                        Gazdagság ez, amit azért élni lehet.
                                        Egyek gyökereink, hiszen mind fonódik,
                                        Ami itt, világába benne lelkekre osztódik.

                                        Egyéniség az mind, egy világot befolyásoló,
                                        Színjátéka darabjában megvalósuló.
                                        Tüllünk függhet az mennyire tartalmas,
                                        Lehet lelket romboló, vagy akár diadalmas.

                                        Itt vagyunk mind, de a vég félé haladunk,
                                        Mégse mindegy oda hogyan juthatunk.
                                        Játszunk úgy játékot, az élvezhető legyen,
                                        Megalázva abban, egy lélek sem lehessen.
                                        Szerző: FM.
,

Vers. Nézném a tévét.

                                           Nézném a tévét.
                                           Nézném a tévét, ott csatornákat váltok,
                                           Harcosok, megüt a guta bennem a sokk.
                                           Ó mennyi szutyok, hogy folyik a vér,
                                           Autók lángba, darabjukkal tele már a tér.

                                           Majd látom a hőst, vérző emberemet,
                                           Kezében fegyverrel menti az életet.
                                           Hiszen harcolnak, gonosz a jó ellen,
                                           Győzni a jónak kéne mindenféleképpen.

                                           Felül kerekedik, á már a gonosz is vérzik,
                                           Mert a jót elfogja, azt megkötözik.
                                           Már ketyeg a szerkentyű, az számol,
                                           Hősünk szabadul, de nincsen még távol.

                                           Minden lángól, emberünk most repül,
                                           Törmelék veszi ottan őt körül.
                                           Légnyomás által összetört üveg,
                                           Nagy baj nincs, felkelt már tovább tipeg.

                                           Ezt már nem bírom, váltom a csatornát,
                                           Keresném benne a romantikát.
                                           Azt nem találok mert le fedik a hősök,
                                           Vagy szappanopera, mert azok is menők.

                                           Bennem az ideg, borzolja fel a testem,
                                           Ó ez sok hős, ezt sehogyan sem értem.
                                           Köröttem a világ meg csak lángól,
                                           Veszem tévém képét, engemet lehangol.
                                           Szerző: FM.

Vers. Latolgatom az életem.

                                          Latolgatom az életem,
                                          Latolgatom az életem, azt ami elmúlott,
                                          Amire rá fátylat a múltja boríthatott.
                                          Nem avul, pedig marja foga az időnek,
                                          Mégis tisztán jönnek elő belőle a képek.

                                          Össze állnak mozaikjai, egy élet van ott,
                                          Velem gyorsvonatként elroboghatott.
                                          Sorsom volt rugója annak a mozgató,
                                          Lapjait kevergetve, volt jó, meg buktató.

                                          Emlékezem vissza, most idézve képeket,
                                          Gyerekkor az ifjúság mind szépet éltet.
                                          De jött aztán, hogy felnőtt lehettem,
                                          Egészen más dimenzió állt már előttem.

                                          Felelőssége terhelte innentől a vállamat,
                                          Asszonyom aranyozta már be napomat.
                                          Később persze már a gyerekek,
                                          Pöröghettek fel velük így az események.

                                          Értelmei ők lehettek a múló életünknek,
                                          Készítgettük féltve, őket neki az életnek.
                                          Leküzdve, közbe betegséget, a rosszat,
                                          Azt, amit nekünk a sorsunk azért hozhat.

                                          Életünkbe mennyi izgalom halmozódik,
                                          Lendítheti azt hitünk, így kibontakozik.
                                          Unokák fényezik, nekünk az egünket,
                                          Emlékei élteti a múltját, az elmúló életet.
                                          Szerző: FM.

Vers, kedvesemhez. Vágyom a tüzet.

                                          Vágyom a tüzet.
                                          Vágyom a tüzet a szemeden átjövőt,
                                          Érintsen mindég, vágyam a jövőt.
                                          Akarom azt, akarom napjait,
                                          Színezed életem, amit éltetsz az hit.

                                          Erősítsd bennem, lehessen velem,
                                          Béklyózhassa az a tévelygésem.
                                          Mindég csak veled, egy életen át,
                                          Díszítse e mondat életem zászlaját.

                                          Viszem, lengetem azt, én akarom,
                                          Hiszen életről szól, ez diadalom.
                                          Ha mi ehhez adjuk szíveinket,
                                          Összeköt, sorsunk az kegyes lehet.

                                          Vágyom a tüzet, mindég a lángolót,
                                          A szemedből érintő káprázatot.
                                          Egy édes lidérc vagy, kísértő elán,
                                          Lángot lebegtető, szívem mocsarán.

                                          Érintsél fáklyáddal te életemben itt,
                                          Boldogságába benne az kaput nyit.
                                          Hagyjuk tárva, hagy érinthessen,
                                          Derűje mindég a lelkünkön lehessen.

                                          Teljen életünk úgy, tűz égjen lángoljon,
                                          Osztozzunk fényen, ki ne aludhasson.
                                          Az se baj, hogyha néha kápráztat,
                                          Jelenléte angyalnak, az mindég vakíthat.
                                          Szerző: FM.

Vers, Állatmese. Megy a kavarás.

                                           Állatmese.
                                           Megy a kavarás.
                                           Megy a kavarás most az állatok között,
                                           Van, aki uralkodna mindenki felett.
                                           Úgy érzi ez őt, meg is illeti,
                                           Van ereje mivel magát süvegeltetheti.

                                           Feléled az ember, a gonosz világába,
                                           Felbérelt sakáloknak kiáltozásába.
                                           Tele van nekik a vonyításukkal,
                                           Értelmét veszített, csahos hazugsággal.

                                           Vonyítanak mostan, kapott konc felett,
                                           Mit valamikor még húsa is fedett.
                                           Az nagyokat illeti, elég ez sakálnak,
                                           Vértől ázott pofával ők árulóvá válnak.

                                           Hisz lekötelezettek nem tudják tartani,
                                           Álnok hazugságba kell vonyítást vinni.
                                           Elárulva vele a mesés környezetet,
                                           Izgalomba tartani, azzal így a sztyeppet.

                                           Oda vonzva vele máshonnan másokat,
                                           Állítva, hogy majd ott, jó élve lakhat.
                                           Teszik ezt ők mások bosszantására,
                                           Rá akarják őket venni, a terület adásra.

                                           Áldatlan állapot, ami ott most uralkodik,
                                           Jönnek a lelkek áradatként, özönlik.
                                           A sztyeppe felett ég sír, könnyet hullat,
                                           Temetve egy világot, hisz ez újat hozhat.
                                           Szerző: FM.

Vers. Gyönyörű a világunk.

                                       Gyönyörű a világunk.
                                       Gyönyörű a világunk, az mesétől visszhangzik,
                                       Éppen nem szépek, de olyan igazik.
                                       Mint a régiek, bennük a kapzsiság,
                                       Szegényekről szól, de már nincs ebbe igazság.

                                       Most élnek igazán, mert vannak itt Döbrögik,
                                       Igaz a bajszuk nekik nem úgy pöndörödik.
                                       Lúdjai kivesztek már a szegényeknek,
                                       Üresek óljaik, abba semmit nem tenyésztenek.

                                       Nagyüzemileg vannak, még akadhatnak ludak,
                                       Amit talán így könnyebben lenyúlhattak.
                                       Leverni rajtuk, ezt soha se nem lehet,
                                       Nekik jogaik vannak, amit mentelem védhet.

                                       Földön futó lehet, bezzeg már a szegényekből,
                                       Tollvonással húzzák, ki nem jön jól perből.
                                       Ígérgetnek neki, aztán elaltassák,
                                       Mert, hát csődbe mentek, hát azzal áltassák.

                                       Oda van munkája, amiért mennyit dolgozott,
                                       Belőle más is hasznot, búsásat húzhatott.
                                       Mert élnek, úgy érte semmit sem tettek,
                                       Fizetésért jóért, amit ők még fel is vehettek.

                                       Így telik életünk, bár a meséink modernek,
                                       De a gonoszságok, most is benne élnek.
                                       Kapzsisága annak soha el nem múlik,
                                       Állampapír országában, urunk az gazdagszik.
                                       Szerző: FM.