Latolgatom az életem, azt ami elmúlott,
Amire rá fátylat a múltja boríthatott.
Nem avul, pedig marja foga az időnek,
Mégis tisztán jönnek elő belőle a képek.
Össze állnak mozaikjai, egy élet van ott,
Velem gyorsvonatként elroboghatott.
Sorsom volt rugója annak a mozgató,
Lapjait kevergetve, volt jó, meg buktató.
Emlékezem vissza, most idézve képeket,
Gyerekkor az ifjúság mind szépet éltet.
De jött aztán, hogy felnőtt lehettem,
Egészen más dimenzió állt már előttem.
Felelőssége terhelte innentől a vállamat,
Asszonyom aranyozta már be napomat.
Később persze már a gyerekek,
Pöröghettek fel velük így az események.
Értelmei ők lehettek a múló életünknek,
Készítgettük féltve, őket neki az életnek.
Leküzdve, közbe betegséget, a rosszat,
Azt, amit nekünk a sorsunk azért hozhat.
Életünkbe mennyi izgalom halmozódik,
Lendítheti azt hitünk, így kibontakozik.
Unokák fényezik, nekünk az egünket,
Emlékei élteti a múltját, az elmúló életet.
Szerző: FM.
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése