Elmúló életünk, nekünk a végzetünk,
Mit években, ezrekbe mérhetünk.
Jövő hozza bele, a mindennapokban,
Sohasem tudhassuk, mi rejlik azokban.
Örömünket hozza, vagy bánata ámít,
Annak millió gyalázat tépheti szálait.
Az ember vállait azután nyomhassa,
Gyötri, gyötörve így esetleg balsorsa.
Telik az életünk, az szebb is lehetne,
Ha abba a csalóka nem lenne.
Adagoljuk mi, mérgét az életnek,
Minket azok a bosszantásba visznek.
Ha vissza fognánk, sohase bántanánk,
Embereket éhezni nem hagynánk.
Másnak a java, bántatlan maradna,
Földünk javaiból mindenki kaphatna.
Talán másabb lenne, az emberek élete,
Hisz a keserűség, ezt mindet éltette.
Múlóidők, ők szörnyűséget fednek,
Tanulság lehetne az, élő embereknek.
Jövőnkbe majdan ez, ha tudatosulhat,
Irányíthassuk akkor a sorsunkat.
Mert a végzet, kegyes az úgy lehet,
Ha napba, a rossznak sírokat emelhet.
Szerző: FM.
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése